Frissítve:

Hazai pályán kikapott a hódmezővásárhelyi LKC

Hazai pályán kikapott a hódmezővásárhelyi LKC
Az NBII aktuális fordulójában a Kisteleki KK csapatát fogadták hazai pályán, és sajnos nem sikerült felborítaniuk a papírformát. Gyenge játékkal újabb vereséget szenvedtek a dobogó harmadik helyén álló megyei riválisuktól.

hiba beküldése

Sajnos újra fájóan gyenge helyzetkihasználásuk volt a mérkőzés kulcspontja, ha ziccereik felét belövik, magabiztos győzelemnek örülhettek volna. A meccs vége ugyan izgalmasan alakult, de nem tudtak élni az elbizonytalanodó kistelekiek ellen a lehetőségeikkel.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Kisteleki KK 25-26 (8-12) – 150 néző

HLKC: Tóth – Hegyi 5, Kiss 2, Török 5, Tószegi 9, Sajtos 3, Miklós 1 Cs: Balogh (k), Molnár (k), Krumesz, Szabó, Blaskovics, Gaál

Kistelek: Varga (k), Sutka (k), Bárkányi 8, Lajos 5, Jeremiás 7, Dóka, Sándor L., Sándor P. , Sándor F. 2, Csányi 1, Kertész 3

Sipter Lajosné: “A feladat nehezét, a védekezést hellyel-közzel megoldottuk. Az első félidőben naggyá tettük a z ellenfél kapusát, akár el is dönthettük volna a mérkőzést jobb koncentrációval. Ennyi kihagyott helyzettel, gólok nélkül nem várhatunk győzelmet. Ugyanazt tudom mondani, mint egy hete a Szarvas elleni meccs után: nem az ellenfél nyert, mi veszítettünk…”

 

Bravúrgyőzelem a junior mérkőzésen:

Hódmezővásárhelyi LKC – Kisteleki KK 24-21 (11-11)

HLKC: Molnár – Becsei 2, Szabó 3, Sajtos 4, Tószegi 6, Bálint 1, Blaskovics G. 4 Cs: Áncsán (k), Krumesz, Blaskovics I. , Varga-Tóth 2, Klemm 2, Török

Kistelek: Sutka (k), Varga (k), Jeremiás, Dóka 4, Sándor L. 5, Sándor P. 8, Sándor F., Csányi, Kertész, Guba 2, Tóth 2, Simon

Felnőtt és junior csapatuk számára három forduló van még hátra a bajnokságból, a jövő héten a tavalyi bajnok Abonett KC otthonába látogatnak. Az abonyiak ugyan nem úgy szerepelnek, mint az elmúlt évben, de esélyük így is csak drasztikus formajavulás és jobb helyzetkihasználás esetén lehet.

2013. 05. 05., vasárnap – Abony

15.00 Abonett KC – Hódmezővásárhelyi LKC junior mérkőzés

17.00 Abonett KC – Hódmezővásárhelyi LKC felnőtt mérkőzés

 

(hlkc.hu)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hell 24. Miskolc Rallye – Ezeken a szakaszokon hajtanak a pilóták
Miskolc – A Hell 24. Miskolc Rallye-n zajló versenyek térképei itt is elérhetőek. tovább »
A Sényőé az Amatőr-kupa!
Sényő - Hátrányból fordított a Nagykanizsa elleni csütörtöki fináléban a szabolcsi éllovas. tovább »
Nyíregyházi Sportcentrum – Hosszabbításban kiharcolt sikerrel kezdtek
Nyíregyháza - A címvédő nyíregyháziak tavaly is a Vasas elleni győzelemmel indították a junior fiú [...] tovább »
Cselgáncs Eb – Pupp Réka ötödik
Budapest, Tel-Aviv - Az 52 kilogrammos Pupp Réka ötödik lett a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki [...] tovább »
Hell 24. Miskolc Rallye – A verseny programja
Miskolc – Az előttünk álló hétvégén a Hell 24. Miskolc Rallye-val folytatódik az idei bajnokság. tovább »
Cselgáncs Eb – Csernoviczki Éva ezüstérmes
Budapest, Tel-Aviv - A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva ezüstérmet nyert a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokság [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása