Frissítve:

Hétfőn dől el, hogy lesz-e sztrájk Pakson

Hétfőn folytatja a bértárgyalásokat a Paksi Atomerőmű dolgozóit tömörítő 4 szakszervezet a munkáltatóval. Ha ezen sem születik eredmény, akkor az érdekképviseletek várhatóan bejelentik a sztrájkhelyzetet – mondta Bocsor István, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ) elnökhelyettese pénteki sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

A szakszervezetek 9 százalékos átlagkereset-fejlesztést kérnek, a munkaadó azonban csak az ágazati bérmegállapodásban előírt 7,5 százalékos emelést ajánlotta a korábbi tárgyalásokon. A helyzetet bonyolítja, hogy a dolgozók 90 százaléka már aláírt egy szerződést, amelyben 5 százalékos alapbér-emelés és egy további 5 százalékos pótlékemelés szerepel április elsejei hatállyal. A szakszervezetek közlése szerint az alapbér éves szinten így csak 3,75 százalékkal nő, a kötelező 7,5 százalék pedig egy további 3,75 százalékos egyéb emeléssel valósulna meg.

A dolgozók nem önszántukból írták alá ezt a szerződést – állítják a szakszervezetek. Az osztályvezetőnél kellett jelentkezni, és aki nem írta alá, azt az igazgatóhoz küldték – mondta Bocsor István. A kollektív bérmegállapodás az aláírt szerződésekkel még nem valósult meg, ezért az érdekképviseletek tovább folytatják az egyeztetést – közölte a PADOSZ elnökhelyettese. A hétfői tárgyalásra kompromisszumos ajánlattal mennek a szakszervezetek, de ha akkor sem születik meg a bérmegállapodás, akkor bejelentik a konfliktushelyzetet, és felállítják a sztrájkbizottságot – jelentette ki Bocsor István. A szakszervezetek már így is belemetek a reálkereset csökkenésébe, mert számításaik szerint a körülbelül 7 százalékos éves infláció és a 3 százalékos járulékteher-növekedés miatt a bérek 10 százalékot veszítenek értékükből – tette hozzá.



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A játékosok átérezték a mérkőzés fontosságát. Jó szájízzel búcsúzunk a hazai közönségtől”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 29. fordulójában három mérkőzést játszottak [...] tovább »
„Eljöttünk, megtettük a kötelességünket”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportja 29. fordulójának szombati történései. tovább »
„Nyögvenyelős győzelem, de ezért is 3 pontot adnak”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 29. fordulójában négy mérkőzést játszottak szombaton. tovább »
„Én is gratulálok mindenkinek aki segített abban, hogy…”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 29. fordulóját szombaton játszottak le. tovább »
” A második félidőre összeestünk, mint az aludttej”
Hajdú-Bihar - Mutatjuk a megyei másodosztály déli csoportjában játszott meccsek eredményeit, és megszólalnak az [...] tovább »
Genfi tenisztorna – Fucsovics Márton: gyerekkorom óta erről álmodtam
Budapest/Genf - Büszkén és meghatottan nyilatkozott az MTI-nek Fucsovics Márton, miután szombaton megszerezte [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása