Frissítve:

Hétköznapok Rákosi börtöneiben és internálótáboraiban

Hétköznapok Rákosi börtöneiben és internálótáboraiban
„Ne csak őrizz, hanem gyűlölj is!” – hirdette a váci fegyház ávh-s őreinek szobafelirata, és a hatalom „szobrászmesterei” könnyűszerrel formázták a rabok testét azzá, amire szánták őket: uniformizált számok tömegévé, amikből “egyszerűen” kiönthető vagy kiverhető volt a vallomás. A Rákosi-diktatúra börtöneinek és internálótáborainak kegyetlen viszonyairól Bank Barbara történész tart rendhagyó történelemórát középiskolás diákoknak március 27-én, szerdán délelőtt 10 órakor a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

hiba beküldése

1948 és 1953 között minden második magyar családban volt olyan, akit valami miatt megfigyelés alatt tartott a kommunista diktatúra, vélt vagy valós ellenfeleit pedig a legdurvább eszközökkel igyekezett ellehetetleníteni a rendszer. Az elszigetelésre nemcsak fegyházakat és börtönöket, hanem internáló- és kényszermunkatáborokat is fenntartott. A hatalom tömegesen gyűjtette össze a számára politikailag veszélyesnek vagy „kártékonynak” feltételezett „ellenfeleit” vagy embercsoportjait az erre a célra létrehozott, és működtetett külön fegyveres rendfenntartó testülettel. 1950-ben az ÁVH több büntetés-végrehajtási intézményt is átvett a Belügyminisztériumtól, amelyek mellé megkapta az engedélyt, a saját működtetésű internálótáborok létrehozásához is. Az irányítása alá tartozott a kistarcsai gyűjtő- és internálótábor, majd felépíttették az internáltakkal a recski, tiszalöki, kazincbarcikai, bernátkúti és sajóbábonyi internálótáborokat.

 

Argejó Éva történész A hatalomnak alávetett test című tanulmányában részletesen ír az állambiztonságiak fogva tartottakkal űzött “játékáról” és módszereiről. A „begyűjtött” rabok megtörésének nem pusztán a fájdalom okozása volt a célja, sokkal inkább a testük feletti hatalom folyamatos demonstrálása. A rendszer nemcsak megtűrte, de szinte előírta a foglyokkal való kegyetlenkedést. A Gyűjtőfogház parancsnoka például az alábbiakat mondta: „Vegyék tudomásul, nem kell a testükkel elszámolnunk, legfeljebb a néhány vödör mész előteremtése okozhat gondot.” Miután a verést államvédelmi módszerként engedélyezték az ÁVH-nál, a kihallgatások során és a börtönökben a legdrasztikusabb túlkapások történtek, melynek következtében emberek százai megnyomorodtak, vagy meghaltak. A testi kínzásokkal pedig felértek az állambiztonsági tisztek lelki gyötrései is.

 

A Rákosi-rendszer terroruralmának különlegesen aljas világát Bank Barbara, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának történésze mutatja be az Emlékpont rendhagyó történelemóráján résztvevő diákoknak holnap délelőtt 10 órától a vásárhelyi közgyűjtemény előadótermében.

 



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Csúfosan zárta az idényt a DVSC-TVP
Debrecen - Szétesően, mélyen a tudása alatt játszott a DVSC-TVP, melynek nem is lehetett más a vége, csak egy [...] tovább »
Kisvárda Master Good SE – Gólzáporral kezdtek és zártak
Kisvárda - A szezonzáró mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott a kisvárdai női kézilabda-csapat. tovább »
Videó: Megvolt az idei utolsó DVSC-suliroadshow
Debrecen - Kuti Krisztián, Barna Szabolcs és Dombi Tibor képviselte a klubot a Dózsa György Általános Iskolában. tovább »
Serie A – Maurizio Sarri vezetőedző távozott a Napolitól
Budapest/Nápoly - Maurizio Sarri vezetőedző szerdán távozott a Napoli labdarúgócsapatától. tovább »
Férfi röplabda Európa Liga – Újabb magyar vereség
Budapest - A magyar férfi röplabda-válogatott 3-1-re kikapott Albánia csapatától az Európa Liga ezüst [...] tovább »
Északi-sarkvidéki jégkorongmérkőzést szervez Fetyiszov
Moszkva - A globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztetve jégkorongmérkőzést szervez jövőre az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása