Frissítve:

Hézső Ferenc alkotásaiból nyílt kiállítás az Emlékpontban

Hézső Ferenc alkotásaiból nyílt kiállítás az Emlékpontban
Hézső Ferenc 75. születésnapján nyílt meg a művész 1960-as 70-es években készült alkotásaiból rendezett kiállítás. Az Emlékpontban látható 23 festmény gondolati és kronológiai ívet ölel fel.

hiba beküldése

Hézső Ferenc pályája nehezen indult. Állambiztonsági dokumentumokból kiderült: Hódmezővásárhelyen első kiállítását 1978-ban központi utasításra lebontották és a helyére egy szovjet művész alkotásait állították ki. Hézső Ferenc festményei jól illusztrálták az akkori korszak politikai és társadalmi viszonyait, a bekövetkezett változásokat. Ezekből állított ki most 23 alkotást az Emlékpont a vásárhelyi művész 75. születésnapja alkalmából.

 

A tárlat megnyitóján az alkotó munkásságát Szuromi Pál művészeti író méltatta, aki szerint Szalay Ferenc halála után Hézső az utolsó képviselője annak a csapatnak, akik munkássága Vásárhelynek hírnevet hozott a képzőművészet terén.

 

– Vajon miként alakulhatott volna pályája, ha netán értőbb szakmai és civil közegben tölti szorgos évtizedeit, mert a szellemi magányosságot a legkülönfélébb hazai és nemzetközi művésztelepek sem kompenzálhatták igazán – mondta Szuromi Pál művészeti író.

 

Az Emlékpont időszaki kiállítóterében látható válogatás első képe 1960-ban készült, amit Hézső Ferenc harmadéves főiskolásként festett és 1978-ban készült az itt látható képsorozat utolsó darabja, vagyis egy 20 éves periódus dokumentációja jelenik meg a falakon.

 

– Ez az életem és a városnak egy jelentős része. Ha nem több lesz ez mint szociográfiai dokumentum, akkor sem utolsó. Ha ez annyival több lehet mint művészi alkotás, megmarad a nemzet szellemi hagyatékában, akkor én nagyon boldog lehetek. Ez a 75 év ily módon egy mérföldkő. Az embernek ezeket az intervallumait le kell zárni, hogy tovább tudjon lépni – mondta Hézső Ferenc festőművész.

 

A kiállítás egészen márciusig látható az Emlékpont időszaki kiállítótermében.

 

(www.hodmezovasarhely.hu)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Debreceni győzelmek a hétvégi hokitornán
Debrecen - Múlt hétvégén rendezték meg Debrecenben a szlovák bázisú nemzetközi bajnokság, a Carpathian Junior [...] tovább »
Végre! Ez már tétre megy a Lokinak!
Debrecen - A hosszú téli álom után „kitavaszodik” a magyar futballban, kedden kupamérkőzést játszik a Loki. tovább »
Aluinvent-DVTK U23: Sajnos a papírforma érvényesült
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjának 16. fordulójában hazai pályán szenvedett sima vereséget [...] tovább »
Vért izzadt a győzelemért a Mezőkövesdi KC
Mezőkövesd - A férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportjának 15. fordulójában szoros mérkőzést nyert meg [...] tovább »
Hazai pályán nyert a DVTK sakkcsapata
Miskolc - Vasárnap a 6. forduló mérkőzését hazai környezetben játszotta a diósgyőriek élvonalbeli [...] tovább »
Miskolci Vénusz: A nehézségek ellenére is megszerezték a három pontot
Miskolc - A női futsal NB I 17. fordulójában idegenben diadalmaskodott a Miskolci Vénusz együttese. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása