Frissítve:

Hideg idő – Veszélyes a szabadvizek jegén tartózkodni

Siófok, 2017. január 4. Feltorlódott jégtáblák a siófoki mólónál 2017. január 4-én. Siófok, 2017. január 4. Feltorlódott jégtáblák a siófoki mólónál 2017. január 4-én. - © MTI Fotó: Máthé Zoltán
Szolnok – Továbbra is veszélyes a befagyott szabadvizek felületén tartózkodni, mert még nem szilárdult meg eléggé a jég – közölte pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

hiba beküldése

A hirtelen hőmérséklet-változások is jelentősen módosíthatják a jégtakaró tulajdonságait, a beszakadó jég pedig életveszélyt jelent – írták.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabadvizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az már kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog. Éjszaka vagy rossz látási viszonyok között pedig még akkor is tilos a jégen tartózkodni, ha egyébként biztonságosnak számít. Ugyancsak tilos a jégre lépni kikötők területén, valamint a folyókon, rianás esetén a Balatonon.

Azt is javasolták, egyedül senki ne menjen a jégre, ne álljanak szorosan egymás mellé nagy csoportban. Ha gyanús ropogást, recsegést észlelnek, azonnal a jégre kell feküdni és hason csúszva meg kell próbálni elérni a legközelebbi biztos pontot, partot, stéget – írták.

Beszakadás esetén igyekezni kell a jég szélében megkapaszkodni, a legközelebbi biztos pont felé mozdulni, közben segítséget kérni. Kerülni kell a felesleges mozdulatokat, hogy a ruházatban lévő szigetelő légréteg ne tudjon távozni. Partot érés után azonnal meleg helyre kell menni, meg kell szárítkozni, forró, meleg italt tanácsos fogyasztani, de kerülni kell a kávé és az alkohol fogyasztását – olvasható a közleményben.

Azt is javasolták, hogy senki ne kezdjen felelőtlenül mások mentésébe, mert azzal az életüket kockáztathatják, inkább hívjanak segítséget. A mentést végzőt kötelekkel kell biztosítani, vagy egy hosszú erős ágat, ruhadarabot nyújtva a bajbajutottnak, ha pedig többen vannak, egymás lábát fogva, “hason fekvő láncként” is segíthetnek. Ezután pedig azonnal hívni kell a mentőket – emelték ki.

A szabadvizek jegén vágott léket legalább ötven méter távolságból felismerhető módon meg kell jelölni – hívták fel a figyelmet.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
A nap receptje: vöröslencseleves
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Újabb bizonyíték arra, hogy a zöldfűszerek és a lencse mennyire jóban vannak [...] tovább »
Új lehetőség az inzulintermelés serkentésére
Debrecen - A cukorbetegeken segíthet a Debreceni Egyetem kutatóinak felfedezése, melyet több neves szaklapban [...] tovább »
Videó: Nevet kaptak a nyíregyházi kisoroszlánok
Nyíregyháza - A kölykök négy hónapja születtek az állatparkban, a gondozók a látogatókra bízták a [...] tovább »
Tonna számra lopták a fémet egy nyíregyházi telephelyről
Nyíregyháza - 67 tonna fémet tulajdonított el egy légtechnikával foglalkozó cégtől a telepvezető és egy [...] tovább »
A nagy testvérek
Minél inkább fejlődik az internet, annál több „digitális lábnyomot” rögzítenek rólunk a különböző [...] tovább »
Játék és valóság
Miért is tagadnám, nekem is voltak műanyag katonáim az 1960-as években. Alig vártam, hogy legyen egy kis [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
TOTÓ-eredmények – 21/2. hét
Budapest - A TOTÓ 21. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
MLSZ – Danko Lazovic lett az NB I legjobb játékosa
Budapest - A Videoton FC szerb csatára, Danko Lazovic kapta a labdarúgó NB I legjobb játékosának járó díjat a [...] tovább »
Nyírbátori FC – Veszítettek, mégis fellélegezhetnek
Nyírbátor - Nem teljes a nyírbátori öröm, hiszen a rosszul sikerült Putnok elleni meccs után vált biztossá a [...] tovább »
Újra zsongott Lillafüred
Lillafüred - A hétvégén tartották a 17. Zsongó Lillafüred szabadidős sport- (és kulturális) programot, melynek [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Nagy-csapat, nem kis teljesítmény
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza veretlenül jutott a fináléba és ezüstéremmel zárta szereplését. tovább »
DLA: bajnok lett az U14-es csapat
Debrecen - A Honvéd elleni győzelmével egy fordulóval a vége előtt már biztos első Németi János együttese. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása