2018.04.3 18:04; Frissítve: 2018.04.3 18:04


Európa Tanács: egyre nagyobb problémát jelent a modern kori rabszolgaság Európában

Illusztráció Illusztráció - © Forrás: Meshmag
Brüsszel, Strasbourg – Egyre nagyobb problémát jelent a munkára kényszerítés Európában, a kontinens több országában is ez vette át a szexuális kizsákmányolás helyét az emberkereskedelem leggyakoribb formájaként – derült ki az Európa Tanács (ET) emberkereskedelem elleni szakértői csoportjának (GRETA) kedden közzétett jelentéséből.
hiba beküldése

“Vizsgálatunk azt mutatja, hogy Európában nő az emberkereskedők áldozatainak száma, akiket borzalmas körülmények között dolgoztatnak” – emelték ki a tavalyi évre vonatkozó értékelésben.

A munkaerő kizsákmányolása Belgiumban, Cipruson, Georgiában, Nagy-Britanniában, Portugáliában és Szerbiában is az “emberkereskedelem elsődleges formájává” lépett elő, de a növekvő trend minden egyes vizsgált államban megfigyelhető.

A jelentés szerint az azonosított áldozatok többsége férfi, noha nők és gyerekek is érintettek, a bevándorlók pedig különösképpen ki vannak téve a kizsákmányolás veszélyének.

A férfiakat elsősorban a mezőgazdaságban, az építőiparban és a halászatban dolgoztatják, a nők pedig leggyakrabban háztartási és gondozási feladatokat látnak el. Utóbbiak közül sokakat egyszerre munkacélú és szexuális kizsákmányolásnak is áldozatai.

Mint írták, keveseket ítélnek el emberkereskedelem miatt, a hivatalos adatokat pedig rendszerint alábecsülik, így nem adnak megfelelő képet a probléma valós mélységéről.

“Az áldozatok gyakorta vonakodnak a hatóságokhoz fordulni, mivel félnek a kitoloncolástól vagy a bűnözői hálózatok bosszújától. Nagyon ritkák az elkövetők elleni vádemelések és ítéletek” – hangsúlyozta Siobhán Mullally, a GRETA elnöke.

Elmondta, hogy több ország már eddig is fontos intézkedéseket hozott meg ezen a téren, számos másikban azonban még jelentős reformokra lenne szükség. Hozzátette, a visszaélések felszámolása érdekében a hatóságoknak szorosan együtt kell működniük a civil szervezetekkel, a szakszervezetekkel és a magánszektorral.

– MTI –



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda NB I – Az FTC elleni rangadón térhet vissza Nycke Groot
Budapest - Cornelia Nycke Groot, a címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatának holland irányítója jövő [...] tovább »
Quirikó Vivien: azért néha visszaköszön a latin vér
Hajdúböszörmény - Ha éppen nem edzést tart, vagy meccsel, szívesen száguldozik két keréken. tovább »
A szakmai igazgató látogatása
Nyíregyháza - Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda-szövetség elsőszámú szakmai vezetője meglátogat(ott) több [...] tovább »
Női kézilabda junior-vb – Az első kalapból várja a sorsolást a magyar válogatott
Budapest - A magyar női junior kézilabda-válogatott az első kalapból várja a júliusi, debreceni világbajnokság [...] tovább »
Tollaslabda Eb – Krausz a 32 között, Kőrösi búcsúzott
Budapest/Huelva - Krausz Gergely bejutott a legjobb 32 közé, Kőrösi Ágnes viszont búcsúzott a tollaslabda [...] tovább »
Ambros Martín a Rosztov-Don edzője lesz
Budapest/Rosztov-Don - Ambros Martín az orosz Rosztov-Don női kézilabdacsapatának vezetőedzője lesz a következő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása