2014.03.20 10:34; Frissítve: 2014.03.20 10:34


Hódmezővásárhely postatörténetét bemutató kötet bemutatója a BFMK-ban

Hódmezővásárhely postatörténetét bemutató kötet bemutatója a BFMK-ban
Az első postahivataltól a mobilpostáig. Hódmezővásárhely postatörténetét bemutató kötet bemutatója a BFMK-ban.
hiba beküldése

  Csatlós Árpádné Hódmezővásárhely postatörténete című könyve gazdagon illusztrálva, korábban nem tárgyalt részletességgel, magyar és angol nyelven mutatja be a dél-alföldi város postatörténetét. A Tornyai János Múzeum kiadásában megjelent hiánypótló helytörténeti kötet bemutatója március 22-én, szombaton 14 órakor lesz a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ emeleti előadótermében.

 MEGHIVO_KÖNYVBEMUTATÓ_HMVH_2014_03_22

Vásárhely első postahivatalát 1849-ben nyitották meg, és a kötetbe belelapozva meg is tekinthető az első postahivatal által kezelt dokumentum. Különleges időutazást jelent megismerni a kiadványból a város postai szolgáltatásait, postahelyeit, a hivatalok költözéseit, épületeit. Hódmezővásárhelyen a 19. század végéig egyetlen postahivatal szolgálta ki a város polgárait. Az olvasó végigkísérheti az első postaútvonalak kiépítését, a vasúti postaszállítás megindulását, a posta életének konfliktusait.

 

A 20. század beköszöntével sorra nyíltak a városi és külterületi postahelyek. Számos postaügynökség, fiókposta, postahivatal jött létre, szűnt meg, majd nyílt meg újra. Volt olyan, amelyik csak egy évig üzemelt és volt, amelyik közel 100 évig. A posták történetét futott levelek, küldemények, feladóvevények, csomagszállítók illusztrálják. Napjaink újdonsága a mobil posta szolgáltatás. Működése, bélyegzői egészen eltérnek a korábban megszokottaktól, illetve érdekes az a postatörténeti áttekintés is, amely a Magyar Posta történetét és a hódmezővásárhelyi postatörténeti eseményeket párhuzamosan, egymás mellett mutatja be. Így figyelemmel lehet kísérni, azt hogy az országos változások, döntések milyen hatással voltak a helyi postahivatalok működésére, azok milyen következményekkel jártak a mindennapi életben.

 Elso_postahivatali_bejegyzes_18490423

A kötet szombat délutáni bemutatóján megjelenteket Csányi Viktor, régész, muzeológus, a kötet szerkesztője köszönti. A kiadványt Tóth László, a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány elnöke mutatja be. A rendezvényen egy rögtönzött kiállításon lesznek megtekinthetőek a hódmezővásárhelyi postatörténet értékes dokumentumai és mementói is.

 

(Elek András-sajtóreferens)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Két egymást követő nap megjártuk a poklot és mennyet!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 21. fordulójában elmaradt mérkőzést pótolták be [...] tovább »
„Már annyit foglalkozunk a játékvezetővel és társainkkal, hogy nincs időnk a játékra koncentrálni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának a 20. fordulóban elmaradt mérkőzését pótolték be [...] tovább »
Roland Garros – Balázs Attila búcsúzott a selejtezőben
Párizs - Balázs Attila hétfőn a selejtező nyitófordulójában búcsúzott az év második Grand Slam-tornáján, a [...] tovább »
Fekete Bálint kézilabdázó a spanyol élvonalba igazol
Budapest - Fekete Bálint, a MOL-Pick Szeged kézilabdázója a spanyol élvonalban szereplő BM Logrono La Rioja [...] tovább »
„Egy hasonló cipőben járó csapattól hoztuk el a három pontot”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 36. fordulójában idegenben nyert a Kazincbarcika. tovább »
Túraautó-vk – Michelisz Norbert feledhető futamokon van túl Hollandiában
Zandvoort - Michelisz Norbert eredménytelen futamokon van túl a túraautó-világkupa (WTCR) hollandiai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása