Ítéletidő Európában: lavinaveszély és hóvihar a Tátrában

Akt.:
Autós közlekedés a Tátrában, Dél-Lengyelországban, 2019. január 3-án
Autós közlekedés a Tátrában, Dél-Lengyelországban, 2019. január 3-án - © Fotó: Epa/Jan Niedzialek Poland Out
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Megérkezett Ausztria felől az a front, amelyik havazást okoz a hétvégén szinte az egész országban. A meteorológiai szolgálat tíz megyére adott ki sárga, elsőfokú figyelmeztetést szombatra. De nem csak hazánkban, egész Európában, a szomszédos országokban is tombol a tél.

Szombat délelőttől országszerte többfelé havas eső, illetve eső is előfordulhat. Általában öt centiméter körüli hóval számolnak a meteorológusok, de a hegyekben ennél jóval nagyobb is lehet. Az utakon érdemes téli viszonyokra készülni egész hétvégén – hangzott el az M1 Híradójában.

Télies útviszonyokra figyelmeztetnek

Télies útviszonyokra figyelmeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság kommunikációs vezetője az M1-nek azt mondta: felkészültek az utak takarítására, de arra kérik az autósokat, hogy fokozott figyelemmel vezessenek.

„Egy-egy munkagépünknek a fordulóköre körülbelül 2-5 órát vesz igénybe, ennyi idő alatt – főleg intenzív havazás vagy hófúvás idején – újra téliesebb útviszonyok alakulhatnak ki. Ezért mindenképpen azt tanácsoljuk a közlekedőknek, hogy még utazás előtt tájékozódjanak az aktuális út- és látási viszonyokról, illetve forgalmi helyzetről” – hívta fel a figyelmet Pécsi Norbert.

Kritikus a helyzet a Magas-Tátrában

Továbbra is kritikus a helyzet a Magas-Tátrában, a szlovák és a lengyel oldalon is. Magyar viszonyok között elképzelhetetlen, ami arrafelé történik, van, ahol már csaknem 2 méter hó esett, közben jeges, északi szél fúj. A lavinaveszély miatt többen a hegyi menedékházakban ragadtak.
Van olyan épület, ahonnan csak az tudott kijönni, aki kiásta magát. Vastag hótakaró borítja az autókat a szlovákiai Zdiarban, ahol már szerda óta folyamatosan havazik.

„Egész éjjel takarítottuk az utakat, a lakosok is együttműködnek, a síelők elálltak az út szélén parkoló autóikkal a vendégházak és panziók elé, hogy folyamatosan járhassanak a hókotrók az utakon. Legfontosabb a fő út karbantartása, hogy vészhelyzet esetén a községet meg tudják közelíteni a mentőegységek” – nyilatkozta a polgármester.

A Poprádtól mintegy 30 km-re fekvő, 1300 lelkes hegyi településen szinte mindenki részt vesz a hó eltakarításában. Vannak, akik a saját munkagépeikkel próbálják járhatóvá tenni az utakat. A helyiek erőfeszítéseit azonban a viharos szél is hátráltatja.

A Magas-Tátra térségében az utak még mindig nehezen járhatók, különösen Késmárk környékén rossz a helyzet, ahol sok helyen hóátfúvások nehezítik a közlekedést. A szlovák hegyi mentőszolgálat közben az ország északi részére harmadfokú figyelmeztetést adott ki a lavinaveszély miatt.

Lavinaveszély a Tátra lengyel oldalán

Hasonló a helyzet a Tátra lengyel oldalán is, ahol negyedfokú lavinaveszély van érvényben. Jelenleg helyenként másfél méteres a hó a Babiagura Nemzeti Parkban. A folyamatos havazás miatt az elmúlt 72 órában mintegy félméternyi friss hó esett. Legkevesebb 40 turista rekedt a hegyekben a havazás miatt, egyelőre három turistaszállón húzzák meg magukat.

A vendégházak üzemeltetői szerint az élelmiszer-tartalék elegendő, a turisták biztonságban vannak. A hegyi mentőszolgálat pedig arra kérte őket, hogy addig ki se mozduljanak, amíg a hókotrók le nem takarítják az utakat.

Három lengyel meteorológus is a hó fogságába esett, a szakemberek, miután kidobálták sífelszerelésüket, csak puszta kézzel tudták kiszabadítani magukat,a Gáspár-csúcson lévő meteorológiai állomásról, ahol a lavinaveszély dacára igyekeznek ellátni napi teendőiket. Hat óránként el kell hagyniuk az állomást, hogy elvégezzék a szükséges meteorológiai méréseket.

A lengyel Beszkidek-hegységben is kritikus a helyzet. Ott szintén lavina fenyeget, ezért a hegyi mentőszolgálat harmadfokú figyelmezetést adott ki. A meteorológusok szerint azonban a java még hátravan, hétvégén újabb havazás várható.

Forrás: hirado.hu


Reggel óta havazik
Miskolc - Reggel 7 órától esik a hó megyénkben. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. diszpécserének tájékoztatása szerint jelenleg megyeszerte még mindig havazik. Főútjaink sónedvesek, helyenként latyakosak. Mellékútjaink inkább latyakosak, havasak, de mindenhol járhatóak. A közútkezelő gépei ki...

Illusztráció - Hétvégére havazás jön, utána meg tartós fagy megyénkben
Miskolc - Öltözzünk fel jó melegen, és házi kedvenceinkre is fokozottan ügyeljünk! Mától érdemes még a szokásosnál is jobban felöltözni, ugyanis olyan téli ítéletidő következik, amit eddig még sikeresen megúsztunk. Már csütörtökön is kaptunk egy kis ízelítőt a várható havazásból, aki pedig az ors...

Hózápor Püspökladány határában csütörtökön
Budapest - Hidegre és havazásra kell készülni a hétvégén, néhol napközben is mínuszok lesznek, hófúvás is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. Pénteken kezdetben csak helyenként alakulhatnak ki hóz...



Hódmezővásárhely.
SZUPERINFO.HU