Frissítve:

Hódmezővásárhelyi Vágó János Prima Díjat kapott

Hódmezővásárhelyi Vágó János Prima Díjat kapott
November 24-én este a szegedi Tisza Szállóban rendezett gálaesten, hetedik alkalommal adták át a Csongrád megyei Prima Díjakat.

hiba beküldése

A kuratórium döntése alapján Prima-díjat kapott a művészetben, a művészetért kifejtett munkájáért Vágó János hódmezővásárhelyi művésztanár, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, – nem mellesleg – a Városi Fúvószenekar vezetője.

Tegyük hozzá, emellett a zenészt, a kürtöst is díjazták. Ahogya Vásárhelyi Híreknek fogalmazott: „Pályafutásom eddigi legrangosabb elismerése mindegyiknek: a tanárnak, a muzsikusnak, a zenekarvezetőnek is szól”

A most 48 éves Vágó Jánosnak mint mondja, a mindennapjai szervesen kapcsolódnak a zenéhez, nem is tudná zene nélkül elképzelni az életét.

A zenei pályára Kerekes Pál a város egyik neves zenepedagógusa beszélte rá. A kürttel 1974-ben kezdett ismerkedni, majd tanára bírta rá, legyen hivatásos zenész. Innen már egyenes út vezetett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, amelynek végén zeneiskolai kürttanár diplomát szerzett. Később a Debreceni Egyetem képzésében mesterfokozatú okleveles kürttanár lett. Zenetanári, muzsikus és zenekarvezetői pályafutása évtizedek óta összeforr Hódmezővásárhely nevével. 1994-től a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanszakvezetője, tanára, majd 2003-tól tagintézmény vezetője, 2007-től pedig igazgatója.

Közben 1994-ben újból létrehozta a Zeneiskola fúvószenekarát, mely azóta folyamatosan működik. 1995-től a Városi Fúvószenekar karnagya. 2011-ben a Zenekar Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat kapott.

Az idei Prima Díj pedig a művésznek, a művésztanárnak szól. Vágó János szerint a díj a zeneszerető közösség elismerése, a közönség értékelése is, mert ahogy fogalmazott: „Úgy gondolom összefüggés van a közönség tapsa és a nekem ítélt díj között. Számomra ezért is a legbecsesebb.”

 



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása