Frissítve:

Hogy ne csak az emlékeimben éljenek a hegymászás szépségei

Barna Béla nyitotta meg Erőss Zsolt kiállítását Felsőtárkányban. Fotó: Baráz Csaba Barna Béla nyitotta meg Erőss Zsolt kiállítását Felsőtárkányban. Fotó: Baráz Csaba
Felsőtárkányban, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontjában Barna Béla, az Eszterházy Károly Főiskola tanára, mint a földrajztudomány, az utazás és persze a hegyek szerelmes, s mint turisztikai újságíró és fotós nyitotta meg Erőss Zsolt Magaslataink című fotókiállítását. 

hiba beküldése

Barna Béla szavai Erőss Zsolt képeiről:

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel a témához” – az egyik fotós ügynökség alapítójának gyakran idézett mondata ez. S ez a mondat igaz nem csak a hírügynökségi képekre. Igaz Erőss Zsolt képeire is.Neki elég jók a képei. És mondhatni elég közel is volt a témához: első magyar állampolgárként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. De már előtte jó sok magaslatot megnézett.

Szülőföldjének magaslatai voltak az elsők, a Békási-szoros sziklái, majd jöttek a Tordai-hasadék sziklamászó útjai és Erdély hegyei minden évszakban. Aztán a Tátra, Kaukázus, Tien-San, Pamír, sorba az összes hegység, ahogy az Eurázsiai-hegységrendszer tagjait a földrajzórán tanultuk, a végén a Himalájával.

Ezt a keretet aztán egy könyvben is összefoglalta bő tíz évvel ezelőtt, 2002-ben: A Békás-szorostól a Mount Everestig címmel jelent meg Erőss Zsolt fotóalbuma, melyben így vall tömören a fotózáshoz való viszonyáról:

„Hogy ne csak az emlékeimben éljenek a hegymászás szépségei, fényképezőgépet ragadtam, amit azóta mindenhová magammal viszek. A hegyen számomra a hegymászás a legfontosabb – visszatérve pedig mindaz, amit magammal hozhattam élményeimből”.

Nos, elgondolkodtató mondatok, nagyon leegyszerűsítve akár filozófiai határkérdéssé is tehetőek. Hogy akkor is mennénk-e egy helyre, ha nem lenne fényképezőgépünk, vagy azért megyünk egy helyre, hogy fotót csináljunk. Nem fölé- vagy alárendelve egyik megközelítési módot sem, Zsolt azt hiszem, abba a kategóriába tartozik, aki természetesen gép nélkül is menne. A feltevés persze értelmetlen, mert miért is menne manapság fényképező nélkül a hegyekbe.

És engedjék meg, hogy kicsit csapongjak: nemrégen egy népszerű hírportál utijegyzet-írója provokált talán kicsit nagyképűen: „Az a helyzet, hogy engem nemcsak nem érdekel a fényképezés, hanem eleve nem is értem, mi szükség van arra, hogy valaki egy ezerszer lefotózott hegyet ezeregyedszerre is megörökítsen.” – ez a mondat geográfusként, újságíróként, hobbifotósként egyaránt felbőszített kicsit. Logikailag is kicsit sántít az érvelése, hiszen miért ír akkor olyan helyekről, amiről ezeregyen írtak már előtte.

Na de nem is a vele való vitatkozás itt most a lényeg, hanem hogy elmondjam: Erőss Zsolt hegyekről készített fotói nem ezeregyedszerre készített vagy megörökített hegyfotók, hanem bizony míves és dokumentarista képek, egyedi látásmóddal és egyedi látószöggel. Ahol a fotós elég közel volt a témához.

És itt már kimondtam, hogy dokumentarista képek, holott egyszerre nagyon is művésziek. Mondtam azt is, hogy hegyfotók, holott Zsolt sokszor a hegyre felkapaszkodó ember küzdelmét, vagy a hegyek környékén élő népeket mutatja meg objektívén keresztül.

Ha nem csak a fotók kiállításának a megnyitójára kértek volna fel, hanem arra is, hogy elemezzem kicsit Erőss Zsolt képeit, nem vállaltam volna. Nem tudnám sem elemezni, sem nagyon kategorizálni sem.

Mert tulajdonképpen mik is ezek a képek? Tájfotók? Aligha, és mégis mert fantasztikusan ábrázolja a hegyi tájat. Természetfotók? Aligha, és mégis mindegyiken ott a természet. Szociofotók? Aligha, és mégis, megannyi extrém élethelyzet, megjelennek a képeken a páfrányt tisztító nepáli asszonyok is de egyik személyes kedvencem a tavaszi szántás a magoroknál című kép. Portréfotók? Aligha, és mégis, a hegyek háttere előtt álló nepáli magor lány portréja a legtökéletesebb portréfotók közé tartozik. Sajtófotók? Aligha, és mégis, hiszen Zsolt megannyi fotóját láthattuk már viszont a geográfiai magazinok és folyóiratok lapjaitól egészen a napilapok címlapjáig. Dokumentumfotók? Aligha, és mégis, hiszen tűélességű képein akár térképszerűen berajzolható egy hegymászó-útvonal. Művészi fotók? Aligha, és mégis, nem sokan fényképeznek úgy naplementét, mint Zsolt tette azt az Annapurnán, vagy mint azt a matterhorni lángoló csúcsok című képén. Eseményfotók? Aligha, hiszen mint Zsolt is mondja könyvében, „az igazán kemény, gyors akciókat sem sikerül mindig megörökíteni”. Ugyanakkor ember és hegy viszonyát, szépségét és egyszerre nehézségét, illetve iszonyatos nehézségét semmi sem fejezi ki jobban, mint Az Everest déli csúcsa felé, a Balkon fölött című kép, mely a 2002-es Everest expedíción készült.

Szóval nem tudom kategorizálni a képeket, leginkább talán a kiállítás címe közelíti az igazságot: Erőss Zsolt fotói magaslati fotók, a szó mindenféle nemes értelmében. Magaslati fotók, ahol a hegy és az ember találkozik. Fotók Földünk fantasztikus fehér hátgerincéről a Kárpátoktól az Alpokon át a Himalájáig, és fotók az ott küzdő és ott élő emberekről. Kérem fogadják szeretettel Erőss Zsolt magaslati fotóit. 



További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Puskás vs. DVTK – Készen állnak a feladat megoldására
Miskolc - Szombaton 15.30-tól Felcsúton, a PAFC ellen lép pályára a Diósgyőri VTK, az NB I 16. fordulójában. A [...] tovább »
DVTK Jegesmedvék: Büntetőkkel nagy lépés a továbbjutás felé a Kontinentális Kupában
Miskolc - Pénteken Olaszországban megkezdődött a jégkorong Kontinentális Kupa E-csoportjának küzdelme. tovább »
Heidi Löke nem lesz újra a Győr játékosa
Budapest/Győr - A norvég beálló, Heidi Löke nem lesz újra a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC játékosa. tovább »
Phjongcshang 2018 – Az orosz csapat kizárása esetén nem közvetítik az olimpiát az állami televíziók
Moszkva - Nem fogja közvetíteni a phjongcshangi téli olimpiát az orosz csapat kizárása esetén sem az [...] tovább »
Debrecenbe érkezett a Kubala László pályafutását bemutató vándorkiállítás
Debrecen - Debrecenbe érkezett Kubala Lászlónak, az FC Barcelona legendás labdarúgójának életét, [...] tovább »
A Kölcsey-siker titka a hatékony védekezés
Nyíregyháza, Vásárosnamény - Bár a Vitka a második félidő derekán még vezetett az NB II-es női megyei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása