Homokháti Sokadalom Mórahalmon július 5-től 14-ig

Akt.:
Homokháti Sokadalom Mórahalmon július 5-től 14-ig
Jubileumát ünnepli idén a dél-alföldi régió egyik kiemelkedő nyári fesztiválja, a Mórahalmi Sokadalom: immáron 10. alkalommal várják a szervezők július első és második hetében a környékbelieket és a távolabbról érkező vendégeket a homokhátság fővárosába.

A házigazdák a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is kitettek magukért, hogy idén is emlékezetes pillanatokban legyen része kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Így most is méltán számíthatnak több ezres vendégseregre a szervezők Mórahalmon, ahol úgy tűnik, az időjárás is kegyeibe fogadja majd a fesztiválozó tömeget. Amint az Nógrádi Zoltán polgármester és a szervezők sajtótájékoztatóján kiderült, a hazai vendégsereg mellett lengyel és német vendégekre, és egy erdélyi delegációra is számítanak a szervezők. Ami a programokat illeti, ezúttal is számos érdekes és izgalmas eseményre várják a látogatókat. Családi programok, játszóház, babakocsis és motoros felvonulás, hagyományőrző és zenei programok, koncertek – íme a rövid címszavas felsorolás. És persze Rétesfesztivál, már negyedszer, a fesztivál utolsó három napján, július 12. és 14. között.

 

IV. Rétesfesztivál, 2013. július 12-14.

A méltán híres mórahalmi fürdő szomszédságában, kulturált környezetben üzemel majd a Rétesek Utcája, ahol a tavalyi – 60-féle rétest felvonultató – választéknál is szélesebb felhozatallal és még színesebb programokkal várják a vendégsereget.

A Dél-Alföldi Rétesfesztivált azzal a céllal hozták létre a szervezők, hogy népszerűsítsék ezt a hagyományos és emblematikus magyar süteményt. Azt kívánják megmutatni, hogy mint a régi időkben, egy finom, illatos rétest kellő elszántsággal ma is szinte bárki el tud készíteni. Mondják ezt annak ellenére, hogy elkészítése munkaigényes, kell hozzá némi gyakorlat – és persze kiváló minőségű alapanyagok is!

Pénteken a rétes készítő vállalkozások mesterei mérik össze tudásukat, a zsűri kiválasztja az idei év legkitűnőbb dél-alföldi csemegéit. A nagyközönség pénteken déltől ellenőrizheti a hivatott szakértők döntéseit, dúskálhat a rétesmesterek remekei között. Egész hétvégén kifogyhatatlanul, a végtelenül nyújtott rétesek között válogathatnak. Eközben a réteskészítők szívesen válaszolnak az otthoni süteménykészítéssel kapcsolatos kérdésekre is. Aki elegendő kurázsit érez magában, megmutathatja tudását a szombat délelőtt kezdődő rétes- készítési versenyen, ahol a korábbi évek „bajnokai” várják az új kihívókat és a régi versenytársakat! A versenyre július 8-ig lehet jelentkezni.

 

Jószolgálat

A tavalyi fesztivál vasárnapján készített óriás rétes kinyúlt a rendezvény sátor árnyat adó ponyvája alól, az idei még ennél is hosszabb lesz! A rekordrétessel a szegedi Gyermekklinika koraszülött intenzívosztályán kezelt csöppnyi betegek kezelését támogatják, hogy majd egyszer, nagyra nőve, ők is megkóstolhassák a magyar réteskészítés remekeit. Az óriásrétes 100 forintos szeleteinek megvásárlásával minden egyes látogató az ügy támogatójává válik.

A fesztivál részletes programja megtalálható a www.morahalom.hu oldalon!

 

Zabolazzi

 



.
SZUPERINFO.HU