Hullámzó játékkal is magabiztos győzelmet aratott a HLKC a Túrkeve ellen

Akt.:
Hullámzó játékkal is magabiztos győzelmet aratott a HLKC  a Túrkeve ellen

Szombaton a Túrkevei VSE csapatát fogadták az NBII felnőtt és junior bajnokságban.

A tabellán utolsó helyezett elleni mérkőzésen csak a győzelem lehetett elfogadható eredmény és remélték hogy ezt jó játékkal sikerül elérni.
A minimális célkitűzés megvalósult, hiszen a mérkőzésen végig vezettek, sikerük egy pillanatig sem forgott veszélyben, a játék azonban hagyott némi kívánnivalót maga mögött. Hiába készült a csapat a roppant lassú és kellemetlen stílusban kézilabdázó túrkeveiek játékára, időnként mégis hagyták magunkat “bealtatni”. Támadójátékuk még elfogadhatóan működött, hátul azonban sajnos elemi hibákat vétettek, ennek köszönhetően 31 kapott góllal zárták a mérkőzést.

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt bajnokság – 5. forduló
2015.10.24., Balogh Imsi Sportcsarnok – 200 néző

Hódmezővásárhelyi LKC – Túrkevei VSE 39-31 (21-13)
Jv: Bozó Zoltán, Mezei Zoltán
Versenybíró: Daru Péter
HLKC: Kothencz – Hegyi 7, Tószegi, Németh 1, Sebők 3, Kónya 7, Sebestény 6, Cs: Komáromi (k), Klemm 8, Szőke, Kecskeméti 6, Becsei 1, Sajtos, Kandó
Edző: Gaál Adrienn
Túrkeve: Kocsis (k), Tímár (k), Szűcs 6, Nyakó 12, Nyitrai 4, Kovács B. 1, Tarsoly 6, Takács 2, Tóth B., Tóth E., Szilágyi
Edző: Tóth Tibor

Gaál Adrienn edző: ”Ahhoz hogy a dobogón tudjunk lenni az őszi szezon végére, ez a mérkőzés a kötelező győzelmek közé tartozott. Nem volt veszélyben a két pont itthon tartása, ráadásként mindenki játéklehetőséget kapott!”

 

Junior mérkőzés

NBII Dél-Kelet csoport női junior bajnokság – 5. forduló
2015.10.24., Balogh Imsi Sportcsarnok – 100 néző

Hódmezővásárhelyi LKC – Túrkevei VSE 34-24 (21-13)

Jv: Bozó Zoltán, Mezei Zoltán
HLKC: Bánfi (k), Kalmár (k), Nagy (k), Sajtos 8, Bálint 2, Becsei 3, Kandó 3, Klemm 7, Molnár S., Kovács 2, Mérai 2, Besenyi 2, Balog 2, Szöllősi, Molnár K. 3
Edző: Kis Márk
Túrkeve: Simon (k), Kovács (k), Takács 11, Tóth B. 2, Tóth E. 2, Nagy R., Nagy G., Szilágyi 6, Kalmár 3, Szabó, Dina, Pomázi
Edző: Tímár Lilla

Kis Márk edző: “Győztünk, más pozitívumot most nem tudok mondani!”

A Junior csapat a győzelemmel fellépett a bajnoki tabella első helyére.

A bajnokság következő fordulójában újra nehéz mérkőzés vár csapatunkra, hiszen szombaton Békéscsabára látogatnak.

NBII Dél-Kelet csoport női kézilabda bajnokság
2015.10.31., Békéscsaba – Városi Sportcsarnok

  • 15.00 Békéscsaba ENKSE II. – Hódmezővásárhelyi LKC junior mérkőzés
  • 17.00 Békéscsaba ENKSE II. – Hódmezővásárhelyi LKC felnőtt mérkőzés

 

(Forrás: www.hlkc.hu)



.
SZUPERINFO.HU