Frissítve:

Humorral és energiával győztek Katinkáék

Humorral és energiával győztek Katinkáék
Az elmúlt hetekben teljesen új oldaláról ismerhettük meg Cseke Katinkát.

hiba beküldése

A TV2-n futó, Jóban Rosszban című sorozat Bodolai Böbéje szombat esténként énektudásával és nem utolsósorban sziporkázó humorával vette le a lábukról a nézőket a Nagy Duett című műsorban, Kökény Attila partnereként. A párost hétről hétre növekvő színvonalú teljesítménye egészen a győzelemig repítette. Ahogyan a műsorvezető, Till Attila fogalmazott, „úgy jöttek fel, mint a talajvíz”.
– A Nagy Duett előtt is volt már zenei múltad, hiszen 2005-ben jelentkeztél a harmadik Megasztárba, és be is kerültél az első 50 közé. Dédelgettél valaha komoly énekesi álmokat?
– Nem, soha. A Megasztárba csak azért jelentkeztem, mert éppen egy olyan időszaka volt az életemnek, amikor nem tudtam elhelyezkedni, és arra gondoltam, ha egy rendező, egy igazgató vagy valaki a régi tanáraim közül látja, hogy tudok énekelni, akkor esetleg megtalálnak új feladatokkal.Meglepő felkérés 

– És beváltotta a reményeidet a szereplés?
– Nem. Túl hamar kiestem. Egyszer voltam a tévében, elénekeltem egy dalt, de semmi olyan nem történt, amit szerettem volna. Az egész egy röpke álom maradt, és nem is énekeltem többet.
– Hogy kerültél a Nagy Duett készítőinek a látókörébe? Tudták rólad, hogy szeretsz és tudsz énekelni?
– Nem hiszem, hogy tudták. Viszont a felmérések szerint a Bodolai család a legnépszerűbb a Jóban Rosszban sorozatban, és gondolom, ez jelentős szerepet játszott abban, hogy engem is beválasztottak az amatőr énekesek csapatába. Én lepődtem meg a legjobban, amikor megkerestek a felkéréssel.
– Amikor elkezdődött a műsor, milyen helyezésben mertél reménykedni?
– Már annak is örültem volna, ha az első ötbe bekerülünk. Azt gondoltam, ennyit biztosan garantál Kökény Attila zseniális hangja. Magamban kevésbé bíztam.
– Tartottál valamiért ettől a kihívástól?
– A különböző fórumokon olvasható kommentektől már előre féltem. Elég kritikus vagyok önmagammal és másokkal szemben is, és éppen ezért nehezen bírom a kritikát. Tartottam tőle, hogyan fogadom majd az esetleges negatív véleményeket.
– Folyamatosan figyelted a fórumokat?
– Igen. De szerencsére többnyire nagyon pozitív hozzászólásokat olvastam, aki pedig mocskolódott, annak általában mindenkivel volt valami baja. Végig úgy éreztem, hogy minket szeretnek az emberek. 

közös hullámhosszon 

– Ismerted Attilát már korábban is? Mit gondoltál, amikor megtudtad, hogy ő lesz a partnered?
– Soha nem találkoztam vele. Három héttel a verseny előtt, Hajdú Péter műsorában ismertük meg egymást. Viszont mind a két CD-je megvan, és rongyosra hallgattam őket.
– Milyen volt a partnerének lenni?
– Elég nehezen indult a közös munka, mert teljesen más energiákkal rendelkezünk. Én sokkal vehemensebb, hirtelenebb vagyok, Attila ezerszer nyugodtabb ember. Nem mindig értettünk egyet egymással. De hamar közös hullámhosszra kerültünk, és szinte ittuk egymás hülyeségét.
– Ezek szerint humorban megvolt az összhang.
– Abszolút. Ezt közvetlenül inkább csak mi érzékeltük, a próbák folyamán, de a produkciók előtti kisfilmekből kaphattak belőle ízelítőt a nézők is. A színpadon egyértelműen megnyilvánult ennek a hatása, nagyon jól működtünk együtt.
– Mi volt a ti kettősötök erőssége, amely a győzelemhez vezethetett?
– A humor és az energia. Valamint az, hogy nem akartunk görcsösen nyerni. Az esélytelenek nyugalmával csináltuk végig az egészet.
– Melyik dal volt számodra a legküzdelmesebb?
– A Moves Like Jagger. Az volt az első dal, melyet angolul énekeltem, ezért kicsit nehezebben ment, de végül jól sikerült, és nagyon szerettük.
– És melyik volt a kedvenc?
– Talán a Nincs semmi másom című szám, illetve a Sosem múlik el, melyet már csak úgy hívok, hogy a méhecskés. Ez egyébként az én ötletemen alapult. Meghallgattam a dalt, és egyből az jutott eszembe róla, hogy ez egy méhész és egy méhecske szerelméről szól. A visszajelzésekből azt tapasztalom, másoknak is nagyon tetszett. 

Szigorú volt a zsűri 

– Mindig egyetértettél a zsűri döntésével?
– Sokszor éreztem úgy, hogy kevesebb pontot kapunk, mint amennyit érdemelnénk, de később kiderült, így akartak jobb teljesítményre ösztönözni bennünket, és nagyon is szimpatizálnak velünk.
– Mit tanultál önmagadról a feladatok során?
– Nem gondoltam volna, hogy ennyire terhelhető vagyok, és azt sem, hogy még van hova nyílni, annak ellenére, hogy eddig is egy nagyon nyitott léleknek tartottam magam.
– Adódik a kérdés, ilyen szép eredmény után lesz-e folytatás?
– Sokan biztatnak, hogy ha elkezdenék az énekléssel komolyan foglalkozni, érhetnék el sikereket, de én azt gondolom, a csúcson kell abbahagyni. Azonban ha Attila közös fellépésre hív, nagyon szívesen vállalom. Megtiszteltetés, ha vele énekelhetek.

 Budai Klára

 

 



További hírek a Budapest kategóriából
Radics Gigi: „Hiszek abban, hogy a kimondott szónak ereje van”
■ Javában tart az RTL Klubon az X-Faktor 2017-es évada, amelyben Puskás Peti, Bye Alex és Gáspár [...] tovább »
Megjelent Tompos Kátya második albuma a Holdjárat
A Holdjárat misztikus utazás, melynek a végén felkavaró vagy épp megnyugtató, összeolvasztó vagy [...] tovább »
Szexről és Budapestről mesélnek új klipjükben
Közel 20 éve léteznek, de továbbra is keresik az új utakat és az izgalmat a zenében. A Roy és Ádám Trió [...] tovább »
Lilu saját websorozatával hódítja meg az online világot
■ Lilu mindig is kereste az új kalandokat és kihívásokat. Tévés fronton megannyi siker részese [...] tovább »
Őszintén Kikiről, Kikivel
■  A Sláger TV Bencze házhoz megy című műsorának vendéglátója Patkó Béla, Kiki volt. tovább »
Adományokat gyűjt a Republic ünnepi koncertjén
■ A karácsonyi visszavonulás előtt idén is egy meglepetésekkel teli koncertet ad a Republic [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rédli András erődemonstrációt tartott a legnanói vk döntőjében
Budapest - Nyolc év után nyert ismét világkupa-versenyt Rédli András, aki elmondása szerint a párbajtőrözők [...] tovább »
Forma–1 – Mennyei környezetben ér véget
Abu-Dzabi - Ismét egy nagyon hosszú idény végéhez érkeztünk, aminek egy csendes levezetése következik a [...] tovább »
BL: nem mehetnek biztosra a Kékek
Barcelona, Torinó - A Juve–Barca derbi mellett is láthatunk csemegének ígérkező összecsapásokat a szerdai [...] tovább »
Barcelona-fölény az Évszázad csapatában
Barcelona - Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja jövő héten mutatja be az idei legjobb [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és a csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Sajósenye-Arnót: Fociházasság után békés válás
Arnót, Sajósenye - Az idei év végén lezárul a Sajósenye–Arnót együttműködés a megyei labdarúgásban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása