Frissítve:

Húsvét közeledtével ellenőrzik az élelmiszereket a járás területén

Húsvét közeledtével ellenőrzik az élelmiszereket a járás területén
Az Élelmiszerbiztonsági Hivatal húsvét közeledtével országos ellenőrző akciók keretében közel egy hónapja figyeli a termékek minőségét, összetételét, higiéniáját. Hódmezővásárhely térségében eddig nem találtak komolyabb visszaéléseket, csak egyetlen helyen kellett bírságolnia a hivatal munkatársainak.

hiba beküldése

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalának Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hivatala az év minden időszakában ellenőrzéseket tart, engedélyeztet, nyilvántartásba vesz, és ha szükséges, szankcionál. Húsvét közeledtével azonban március 4-től március 31-ig a szokásos termékellenőrzéseken felül a járás egész területén kiemelt és célzott akciókra is számítania kell a hódmezővásárhelyi, mártélyi és székkutasi kereskedőknek, értékesítőknek.

 

– Húsvét esetében a szezonális termékekre, pácolt, füstölt árukra, tojásforgalmazásra és édesipari termékekre kell gondolni. Ezek most nagyobb hangsúlyt kapnak, túl az általános elhelyezés, tárolás és személyhigiéniás ellenőrzéseken – mondta Borka Attila járási főállatorvos.

 

A hivatal az ellenőrzéseket kockázatelemzés mentén végzi, kiemelt hangsúlyt fektetve a romlandó termékekre a kis- és nagykereskedők, valamint a gyártók esetében. A térségben komoly problémát nem észleltek a szakemberek.

 

– Eddig igazán súlyos élelmiszerbiztonsági hiányokat nem találtunk. Vannak hibák, van mit csiszolni, mert az előírásokat nem mindenki tartja be pontosan. Ez betudható azonban az alapvetően fokozott forgalomnak – tette hozzá a Borka Attila.

 

A járás területén a hatóságnak egyetlen esetet leszámítva eddig csak figyelmeztetnie kellett ellenőrzései során. Bírság kiszabására súlyosabb esetekben van szükség. Ilyenkor 15 ezer forinttól akár több százezer forintig terjedhet a büntetés mértéke. A főállatorvos hangsúlyozta: március 31-én csak a kiemelt akciók időszaka jár le, de kollégáival ezután is bármikor bekopogtathatnak az élelmiszer előállítókhoz és értékesítőkhöz.

(hodmezovasarhely.hu)

 

 

 



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása