Frissítve:

Idén elkészülhet Hódmezővásárhelyen a Jókai utca és a Kutasi út kereszteződésében a jelzőlámpás csomópont

Idén elkészülhet Hódmezővásárhelyen a Jókai utca és a Kutasi út kereszteződésében a jelzőlámpás csomópont
Idén nyárra elkészülhet a 47. sz. főút és a Jókai utca kereszteződésének jelzőlámpás csomóponttá alakítása, de sor kerül az Ipari Parkot elérő déli elkerülő út egy újabb szakaszának tervezésére is.

hiba beküldése

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011-ben nyújtott be pályázatot a 47. sz. főút és a Jókai utca kereszteződésének jelzőlámpás csomóponttá alakítására, valamint az Ipari Parkot elérő déli elkerülő út egy újabb szakaszának tervezésére. Ez utóbbi az iparterületen áthaladó déli elkerülő út és a Makói út találkozásánál körforgalom kialakítását jelenti, illetve annak összekapcsolását az Erzsébeti úttal, azaz lényegében az elkerülő út nyomvonalának folytatásával, az Erzsébeti Út bekapcsolását a déli elkerülő útba.

A pályázatok bírálata és az eredményhirdetés 2011 tavaszán megtörtént, mind a jelzőlámpás csomópont építése, mind a déli elkerülő út folytatásának tervezése támogatást nyert. Az eredeti tervek szerint a projektek 2012. évben valósultak volna meg, erre azonban nem került sor. A pályázatok helyzetéről ezért a tavalyi év végén Almási István polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő levélben érdeklődött Németh Lászlónétól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetőjétől.

A miniszter asszony napokban küldött válaszában elmondta: a projekt előkészítését követően a tárca költségvetésének átcsoportosítása miatt a beruházások nem indulhattak meg időben, azonban újabb átcsoportosítások már garantálják a projektek 2013. évi megvalósulását. A tárcavezető kifejtette: a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ a megállapodás aláírását követően a feladatok megvalósulását elrendelte a beruházóként eljáró Magyar Közút NZrt. részére, jelenleg a projektek közbeszerzésének jóváhagyása zajlik, amelyet követően a közbeszerzési felhívás még ez évben megjelenhet. Sikeres közbeszerzési eljárás esetén a 47. sz. főút és a Jókai utca kereszteződésében a jelzőlámpás csomópont kialakítása, továbbá az Ipari Parkot elérő déli elkerülő út egy újabb szakaszának tervezése idén nyáron megvalósulhat. A projektek összköltsége mintegy 50 millió forint, amelyből a lámpás csomópont építésének pályázat szerinti tervezett összköltsége 40, míg a déli elkerülő út folytatásának tervezése 10 millió forintot tesz ki.

(www.hodmezovasarhely.hu)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Elhunyt a DVSC korábbi pályaedzője
Debrecen - Meszlényi Tibor 2011-ben Zdenek Scasny stábjában dolgozott. tovább »
Leckét adott a kínaiaknak
Nagykálló - Az egyéni világbajnok tanítvánnyal rendelkező pingpongedző nemrégiben szűkebb hazájában, [...] tovább »
Gercsák Szabina helyezetlen
Miskolc - A hétvégén Szentpéterváron rendezték a cselgáncsozók World Masters versenyét, az idei esztendő [...] tovább »
A Nyíregyházát fogadja az Aluinvent-DVTK U23
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjában hazai pályán szerepel a Aluinvent-DVTK U23-as csapata hétfő este. tovább »
DEAC: a férfi és a női röpisek is kikaptak
Debrecen - A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának futsalosai és a kosarasok is sikerrel zárták a hétvégét. Az [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Bíró Attila egy kicsivel jobb játékot vár
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt csapatával a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása