Frissítve:

Idén is többnapos programsorozat övezi a füredi Anna-bált

Balatonfüred – Idén is többnapos programsorozat övezi a július 21-i füredi Anna-bált: lesz prímásverseny, operagála és utcabál is – közölték a szervezők keddi balatonfüredi sajtótájékoztatójukon.

hiba beküldése

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója elmondta, hogy hatodik alkalommal rendeznek prímásversenyt a bált megelőzően. A július 17-én és 18-án megrendezendő versenyre 11 zenész jelentkezett, köztük egy szlovák prímás is, aki magyar zenét játszik majd. A verseny szerdán este a Gyógy téren ér véget – fűzte hozzá.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta, hogy Puccini és kortársai szerzeményeit adja elő az Operaház énekkara július 19-én, csütörtökön este a Gyógy téren, másnap az Operaház zenekara ad koncertet, július 21-én, szombaton pedig a balettkar lép színpadra. Vasárnap este mutatják be a Puccini: Bohémélet című operafilmet – fűzte hozzá.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere (FIDESZ-KDNP) kiemelte, hogy Roby Lakatos és a Mendelssohn kamarazenekar ad koncertet a bálon, amelynek fővédnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lesz, és amelyre csaknem ötszáz vendéget várnak.

Mint hozzátette, Balatonfüred partnervárosaiból 28 fiatal hölgy érkezik a bálra, és öt helybéli elsőbálozó fogadta el a város meghívását az eseményre.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója kitért arra, hogy a hagyományokhoz hűen idén is átadják a manufaktúrában készített Kiss Ernő-díjat és a három fődíjat. A hölgyek nyakába kerülő szív ibolyalila lesz tisztelgésként Erzsébet királyné, azaz Sisi emléke előtt, miután tavaly volt születésének 180. és idén lesz halálának 120. évfordulója.

A bálra érkező étkészletek értéke meghaladja a 60 millió forintot – tette hozzá.

Tóth József, az Anna Grand Hotel séfje elmondta, hogy a báli menüben egyebek mellett kecsege, kacsamáj, uborkazselé, hideg őszibarack-krémleves és borjú szerepel, a desszertben pedig a nyári gyümölcsök játsszák a fő szerepet.

Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője kiemelte, hogy újdonságként a bál közönsége is sétakocsikázhat hintóban, ami korábban a bálkirálynő kiváltság volt.

Megjegyezte: a bállal egy időben tartandó Anna-utcabállal a kötetlenebb szórakozás kedvelőinek kínálnak programot.

– MTI –



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása