Frissítve:

II. Kapuvári Országos Mazsorett Fesztivál

II. Kapuvári Országos Mazsorett Fesztivál
A Kapuvári Ifjúsági Mazsorett 2013. május 18-án immár második alkalommal rendezte meg a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség országos fesztiválját Kapuváron.

hiba beküldése

A fesztiválra Debrecen, Budapest, Sárvár, Pétfürdő, Naszály és Kapuvár 16 csoportja nevezett, hogy bemutassa tudását a szakértő zsűri és a közönség előtt. A fesztivál díszvendége Dohos László Liszt-díjas karnagy, a Szövetség elnöke volt. A zsűrit dr. Tóthné Rozsályi Judit, a Szövetség mazsorett szekciójának elnöke vezette, tagjai Jónásné Bacsó Mónika, a Debreceni Mazsorett Együttes csoportjainak vezetője és Klósz-Rukk Henriette veszprémi mazsorett oktató voltak. A fesztivált Németh-Csóka Gábor, Kapuvár város alpolgármestere nyitotta meg.
A rendezvény a Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium feldíszített tornacsarnokában meglepetéssel kezdődött. Cserpes Laura, a Magyar Televízió Dal című műsorának felfedezettje adott koncertet gyermekkora helyszínén a publikum nagy örömére. A kitűnő hangulatot megalapozva a résztvevő csoportok jókedvűen mutatták be fúvószenére komponált látványos koreográfiáikat színpompás ruháikban. A közönség nagy tapssal jutalmazott minden produkciót. A verseny szüneteiben először a Kapuvári Ifjúsági Mazsorett utánpótlás csoportja, a Bóbiták örvendeztették meg a nézőket vidám műsorukkal, majd a Movement Dance School táncosai adtak ízelítőt repertoárjukból Mészáros Laura és Rabi Imre vezetésével. Az eredményhirdetés előtti fináléban Kapuvár Város Fúvószenekara gondoskodott a jó hangulatról Szűcs Róbert karnagy vezényletével.

A II. Kapuvári Országos Mazsorett Fesztiválon a rövid felkészülési idő ellenére is szép sikert arattak a Kapuvári Ifjúsági Mazsorett lányai.

Az I. korcsoportban / 6-10 évesek / a 2 új taggal bővült CSIRIBIRI csoport KIEMELT ARANY oklevélben részesült.

A II. korcsoportban / 10-14 évesek /  show kategóriában a NYITNIKÉK csoport tagjai szintén KIEMELT ARANY oklevelet érdemeltek ki nagyszerű teljesítményükért.

A III. korcsoportban /14-18 évesek / először szereplő TRILLA csoportot is KIEMELT ARANY oklevéllel jutalmazta a zsűri show kategóriában.

A pom-ponos bemutatók között a NYITNIKÉK polkája ARANY, míg a TRILLA szambája KIEMELT ARANY oklevelet kapott.

A lányok sikerei mellett művészeti vezetőjük, Cserpesné Buzási Beáta oktatói különdíjban részesült a látványos zászlós koreográfiákért.

A Kapuvári Fesztiválról minden csoport  szép sikerekkel és élményekkel gazdagodva térhetett haza. Köszönet mindenkinek, aki a fesztivál szervezésében, előkészítésében, lebonyolításában részt vett. Köszönjük Pantelics Angelikának a mézes ajándékokat, és hálásan köszönjük Cserpes Istvánnak, a Cserpes Sajtműhely tulajdonosának nagyvonalú támogatását, amellyel lehetővé tette a fesztivál megrendezését.

Cserpesné Buzási Beáta

(A teljes képgalériát itt nézheted meg!)



 

 

 

 

 

 

 

 

 


       



További hírek a Csorna kategóriából
Friss helyi hírek és információk
Friss helyi hírekért, információkért, programajánlókért, képgalériákért látogasson el tovább »
Friss helyi hírek és információk
Friss helyi hírekért, információkért, programajánlókért, képgalériákért látogasson el ... tovább »
Önkormányzati választások 2014
Az önkormányzati választási kampány politikai hirdetési árlistáját itt találja. tovább »
Idén is az élmezőnyben a Szuperinfó hajója
Az idén sem kímélte a balatoni vihar a Kékszalag versenyzőit, de a Szuperinfó hajója jól állta a próbát! tovább »
Karácsony nyáron?
Július 15-től nagy mínuszok és ajándékok várhatók: nyári karácsony a Szuperinfónál! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kosárlabda Eb-felkészülés – Újabb győzelem a szlovákok ellen
Kecskemét - Szerda után csütörtökön is legyőzte a szlovákokat Kecskeméten a szeptemberi Európa-bajnokságra [...] tovább »
Vizes vb – Cseh 2020-ban is úszni akar hazai közönség előtt
Budapest - A 2020-as hazai rendezésű Európa-bajnokságon még mindenképpen szeretne úszni Cseh László, aki [...] tovább »
Magyar Nagydíj – Ricciardo és Verstappen is dobogóra állna a Hungaroringen
Mogyoród - A dobogós helyezés elérését tűzte ki célul a Red Bull két pilótája, az ausztrál Daniel Ricciardo [...] tovább »
Vizes vb – Hosszú Katinka bronzérmes 200 méter pillangón
Budapest - Hosszú Katinka bronzérmet nyert 200 méter pillangón csütörtökön a Duna Arénában zajló [...] tovább »
Vizes vb – Olaszország-Montenegró az ötödik helyért férfi vízilabdában
Budapest - Olaszország négy góllal nyert Ausztrália ellen csütörtökön a magyarországi vizes világbajnokság [...] tovább »
Vizes vb – Montenegró játszhat az ötödik helyért
Budapest - Montenegró válogatottja egy góllal nyert Oroszország csapata ellen, így szombaton az ötödik helyért [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása