Frissítve:

Június 15-én életbe lép a vasúti nyári menetrend

Június 15-én életbe lép a vasúti nyári menetrend
Szombattól nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok, ez elsősorban a több mint egymilliós, nyári, balatoni utasforgalmat hivatott megfelelő módon kiszolgálni. Csökkenő menetidő, KÉK HULLÁM, TEKERGŐ, KATICA, JUBILEUMI vonat, Aranyhíd Expressz, Ezüstpart Expressz, Bagolyvonat, Balaton Mix, Balatonfenyvesi kisvasút és kerékpáros túrajegy; az idei nyár vasúti közlekedése kapcsán ezekre lesz érdemes figyelni az utazóknak.

hiba beküldése

Június 15. és augusztus 25. között nyári menetrend lép életbe a vasúton a jelentősen megnövekvő, balatoni utazási igények megfelelő kiszolgálása érdekében. A tóhoz és a körüli vasútvonalakon a nyári hónapokban több mint egymillió utas választja az utazásához a vonatokat.

 

Csökkenő menetidő

A Tárnok–Székesfehérvár szakasz pályafelújításának köszönhetően már nagyobb sebességgel közlekedhetnek a vonatok a Balaton felé, így az eddigi évekhez képest csökkentek a menetidők. A fővárosból például Balatonfüredre a leggyorsabb eljutás mintegy húsz perccel rövidült, a déli partra pedig tizenöt perccel csökkent a gyorsvonatok menetideje. Idén nyáron a legjelentősebb változást a Balaton északi partjára közlekedő vonatok új menetrendi struktúrája jelenti.

Fotó I.

A Balaton északi partjának vonatközlekedése

A Balaton északi partja felé Budapestről 19 közvetlen vonat biztosítja az eljutást. Idén nyáron a Budapest–Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca vasútvonalon jelentős kínálatbővítést valósít meg a MÁV-START, amelynek a lényege a Budapest környékén már bevált, zónázó rendszer, mivel a nyári, tóparti, jelentős utasforgalom hasonlít az elővárosira. A vasútvonalon a zónahatár Balatonfüred lett. A vonalon háromféle új vonattípus közlekedik, amelyek a könnyebb beazonosítás érdekében nevet is kaptak:

 

KÉK HULLÁM: Budapest és Tapolca között kétóránként közlekedő sebesvonat, amely a leggyorsabb vasúti eljutási lehetőséget biztosítja a Balaton északi partjára. A vonatokban légkondicionált, wifis InterCity-kocsi és tizenhat kerékpár szállítására alkalmas kerékpárszállító-kocsi is közlekedik.

TEKERGŐ: Budapest és Tapolca közötti gyorsvonat, amely – ahogy a neve is mutatja – a kerékpárosok igényeit is figyelembe véve, több mint harminc kerékpár szállítására kialakított kocsival közlekedik. Ez a vonattípus alkalmas a csoportos utazási igények kielégítésére is. Az együttes elhelyezést és a rendkívüli, menetrendtől eltérő vonatmegállítást a csoportok számára akár külön térítés nélkül biztosítja a vasúttársaság.

Fotó II.

Újdonság és jó hír a kerékpárral Balatonra utazók számára, hogy mind az északi mind pedig a déli parton – a nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival közlekedő vonatokban – külön, a kerékpárok fel- és lerakásában segítséget nyújtó vonatkísérők is lesznek. Ezek a vonatok biztosítják a közvetlen balatoni eljutást Kelet- és Nyugat-Magyarországról is.

 

Egyes TEKERGŐ vonatok (2013. július 6-tól) szombatonként és vasárnaponként JUBILEUMI vonatként közlekednek. Az egyik legszebb dízelmozdonyként számon tartott, idén ötven éves, és a menetrend szerinti forgalomban már nem közlekedő, legendás, svéd Nohab-mozdony vontatta szerelvény egy múltidéző kínálatú étkezőkocsival fog közlekedni, így hangulatos időutazásra ad lehetőséget

 

KATICA: Budapest és Balatonfüred között kétórás ütemben közlekedő sebesvonat, amely Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megáll. A vonat korszerű Desiro-járművekből kerül kiállításra, amely babakocsis és kerekes székes utazásra is megfelelő körülményeket biztosít.

 

A Balaton déli partjának vasúti közlekedése

A déli partra kétóránként indulnak a főváros felől a gyorsvonatok, amelyek egy-egy légkondicionált InterCity-kocsival és nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival közlekednek. Emellett naponta több közvetlen sebesvonat is az utazók rendelkezésére áll, ezek a tóparton minden állomáson és megállóhelyen megállnak, így közvetlen eljutást biztosítanak valamennyi üdülőterületre.

Az Ezüstpart Expressz Miskolc és Balatonszentgyörgy között fog közlekedni, felújított kocsikból kerül kiállításra, ami kellemesebb utazási körülményeket tesz lehetővé. A vonat ötvenkét férőhelyes, nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsit is továbbít.

Az Aranyhíd Expressz Szeged és Fonyód között közlekedik, és közvetlen eljutást biztosít Szegedről, Kecskemétről, Kiskunfélegyházáról és Ceglédről a Balatonhoz. A vonat első osztályú kocsikkal közlekedik, amelyek másodosztályú jeggyel igénybe vehetők, ezen felül kerékpár szállítására alkalmas kocsit is továbbít.

Egy új vonatpárral jelentősen javul Győr és az Északnyugat-Dunántúl összeköttetése a Balaton déli partjával, Győr és Siófok között biztosítva a közvetlen vasúti utazást. A vonat a Balatonnál mindenhol, a Székesfehérvár–Komárom vonalon pedig a nagyobb településeken áll meg.

A Balatonfenyvesi kisvasúton egész nyáron egy, a kirándulók igényei szerint beállított, erősítő vonat is közlekedik minden nap.

 Fotó III.

Átlós vonatok, bagolyvonatok, utas- és vagyonbiztonság

Nemcsak a déli parthoz, hanem az északihoz is el lehet jutni közvetlen, átlós vonatokkal mind a déli, mind az északkeleti, mind pedig a nyugati országrészből – többek között – Szombathelyről, Miskolcról, Záhonyból, Nyíregyházáról, Debrecenből, Szolnokról, Pécsről és Szegedről is.

Újra közlekednek a Bagolyvonatok csütörtök, péntek és szombat éjszakánként: egy pár a Déli pályaudvar és Keszthely, míg további egy pár a Déli pályaudvar és Fonyód között, Budapestről késő éjszaka, a Balatonról pedig a hajnali órákban indulva. A Bagolyvonatokon az utasok védelme, és a vagyonbiztonság érdekében vasútőrök is utaznak, továbbá esetenként a vasútőrökön kívül rendőri járőrszolgálat is lesz a vonatokon, mint ahogy a nagyobb vasútállomásokon is. A többi balatoni járaton is megerősíti a vasúttársaság a biztonsági szolgálatot, erre a fesztiválok idején is lehet számítani.

 

Vonatozás hajózással és kerékpáros túrajegy

A nyári hónapokban a kerékpárosok és a hajózást kedvelők is kedvezményesen utazhatnak a vonatokon a kerékpáros túrajegy és a Balaton Mix jegy révén. A kerékpáros túrajeggyel az ország bármely területéről, a megtett távolságtól függetlenül, egységesen, 420 forintért szállítható kerékpár a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz. Így nemcsak a tavakhoz lehet eljutni és a bicikliket elszállítani, hanem a tavak körüli állomások, megállóhelyek között utazva sem kell aznap újabb kerékpárjegyet váltani. A Balaton Mix jegy pedig a Balaton körüli vasútvonalakon és a Balatoni Hajózási Zrt. menetrend szerinti járatain jogosít korlátlan számú utazásra és kerékpárszállításra. Ezen felül a Balatonhoz való eljutásra ötven százalékos kedvezményű jegy váltható, továbbá fél áron lehet utazni a Balatonfenyvesi kisvasúton is.

 Fotó IV.

A nyári időszakban hostessek segítik az utasokat a budapesti főpályaudvarokon az egysoros sorban állásnál, illetve menetrendi információk nyújtásával a Balaton partján, tizenegy helyszínen: Tapolcán, Keszthelyen, Badacsonyban, Balatonfüreden, Balatonalmádiban, Fonyódon, Balatonlellén, Siófokon, Zamárdiban, Balatonbogláron és Balatonföldváron.

 

A nyári menetrendi információk elérhetők a MÁV-START honlapján, a www.mav-start.hu oldalon, az ELVIRA internetes menetrendi keresőben, illetve az összefoglaló füzetet a Déli pályaudvaron és a nagyobb állomásokon is megkaphatják az utasok. Bővebb tájékoztatás a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat 06 40 49 49 49-es telefonszámán is kérhető.

 

(MÁV-START Zrt.)

 



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 19. forduló – 2016/2017.
Budapest - A Videoton, a Budapest Honvéd és a heteken keresztül listavezető Vasas tölti a képzeletbeli dobogón a [...] tovább »
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája – Döntetlent játszott a Szolnok, nyert az Eger
Szolnok/Belgrád - A Szolnok otthon döntetlenre végzett a görög Olympiakosszal, az Eger ugyanakkor nyert a szerb [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 19. forduló – 2016/2017.
Budapest - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Szegeden nyert az éllovas Alba Fehérvár
Budapest - Szegeden győzött az éllovas Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján. tovább »
Jégkorong MOL Liga – Kikaptak a magyar csapatok Erdélyben
Budapest - Kikapott az FTC az SC Csíkszereda otthonában, az Újpest pedig Brassóban a jégkorong MOL Liga szombati [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nehezen nyert a Tatabánya Budakalászon
Budapest - Négy másodperccel a vége előtt értékesített büntetővel nyert 26-25-re a Tatabánya az újonc [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása