Frissítve:

Júniustól ismét lehet pályázni Leader-támogatásra

Júniustól ismét lehet pályázni Leader-támogatásra
2013. június 3-tól nyílnak meg a harmadik körös Leader pályázatok. A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület április 5-éig várja azokat a projektötleteket, amelyek alapján a szervezet elkészíti Leader-tervét, hogy a lehető legkedvezőbb módon tudja megpályáztatni a rendelkezésre álló csaknem 258 millió forintot.

hiba beküldése

2013. június 3-án nyílnak meg a harmadik körös Leader pályázatok, amelyekben 257 millió 353 ezer forint összértékben pályázhatnak a vállalkozási szféra, a civil szervezetek, valamint az önkormányzatok képviselői a vállalkozásfejlesztés és a közösségi fejlesztés témakörében.

 

Az élelmiszeriparral és a mezőgazdasági alaptermékek előállításával foglalkozó vállalkozásokon kívül bármilyen profilú cég, mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint őstermelő elindulhat a pályázaton, ha olyan telephellyel rendelkezik, amely kistérségi bejegyezésű.

 

– A pályázható összeg mind a két fejlesztés, mind a vállalkozásfejlesztés, mind a közösségfejlesztés esetében 200 ezer forinttól 50 millióig terjed – mondta Benkő Zsolt munkaszervezet-vezető,

 

A civil szervezetek, alapítványok, egyesületek és önkormányzatok pedig 200 ezer forinttól egymillió forintig pályázhatnak.

 

A civil szervezetek esetében a rendezvények, eszközbeszerzések 100%-os finanszírozottságúak. A vállalkozások esetében Székkutas területén 65%-ban, a többi településen működő cégnél pedig 60%-ban finanszírozzák az egyes pályázatok összköltségvetését.

 

A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület április 5-éig várja azokat a projektötleteket, amelyek alapján a szervezet elkészíti a júniusi pályázatokat megelőlegező Leader-tervét.

 

– Várjuk azokat az ötleteket, amelyeket vállalkozások, civil szervezetek, esetleg önkormányzatok szeretnének megvalósítani. A projektötlet maga 1-2 oldalas dokumentum. Körvonalazni kell benne, milyen fejlesztést akar megvalósítani a pályázó és egy tervezett pályázati összeget kell beleírni – mondta Benkő Zsolt.

 

A projektötletekkel és a 2013-as Leader pályázati kiírással kapcsolatban fórumokat is tartanak. A civil szervezetek és önkormányzatok részére szólónak ma délután került sor, az egyéni és társas vállalkozásoknak, illetve őstermelőknek szóló pedig március 28-án 14 órától lesz a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében.

(hodmezovasarhely.hu)

 



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása