2018.02.8 12:47; Frissítve: 2018.02.8 12:47


Arculatot vált a Lufthansa

Arculatot vált a Lufthansa
Frankfurt – Arculatot vált a Lufthansa, az eddigi fehér-sárga-kék színek helyett sötétebb kéket és fehéret használnak majd a repülőgépeken – az új arculatot szerdán mutatták be a sajtónak Frankfurtban.
hiba beküldése

A sajtótájékoztatón Carsten Spohr, a Lufthansa-csoport vezérigazgatója elmondta, 1989-ben változtatták meg utoljára a cég arculatát, a Lufthansa fő motívumát, a körben lévő darut több mint 50 éve használják változatlan formában. A világ azonban megváltozott, és ehhez a légitársaságnak is alkalmazkodnia kell, ezért egyértelművé tették, hogy a cég színe a kék – tette hozzá.

Közölte: a színek és az arculat cseréje mellett a daru használatának százéves születésnapját, illetve a 2017-es rekordévet is ünneplik, mivel az elmúlt évben a Lufthansa minden eddiginél több, 130 millió utast szállított, és ezzel újra Európa legnagyobb légitársasága lett.

A légitársaság a tükörtojásnak becézett sárga kört kékre, a sárga karikát, illetve a darut fehérre változtatta, hasonlóan a gépek hasához, valamint sötétebb kéket, és más betűtípust használ.

Összesen több mint 800 féle változatot készítettek a különböző arculati tervekből, a gépek átfestése mintegy 7 évbe telik majd, mert csak akkor festenek át egy gépet, vagy cserélik ki a kabinberendezést, ha a karbantartása mindenképpen szükséges.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kajak-kenu vk – Mind a négy magyar kajaknégyes döntős
Szeged - Mind a négy magyar kajaknégyes bejutott a döntőbe 500 méteren a Szegeden zajló kajak-kenu [...] tovább »
Shaun Murphy két maximális brékkel szórakoztatta a sznúker magyar rajongóit
Budapest - Bár az esti szakaszt 4-3-ra Jimmy White nyerte, Shaun Murphy vitte el a show-t a szombaton rendezett 3. [...] tovább »
Egyéni csúccsal második hely
Nyíregyháza - Az Európa-bajnoki szintet is teljesítette a Nyíregyházi Sportcentrum diszkoszvetője. tovább »
KBSC: Nem fürödni mennek Siófokra
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 36. fordulójában Siófokon lép pályára a Kazincbarcikai SC vasárnap. tovább »
Német Kupa – A Frankfurt legyőzte a Bayernt a döntőben
Berlin - Az Eintracht Frankfurt - többek között videóbírós góllal - meglepetésre 3-1-re legyőzte a bajnok [...] tovább »
Torna csapat ob és Matolay Emlékverseny – A Postás és Kovács Zsófia sikere
Kiskunfélegyháza - A Postás SE nyerte a tornászok szuper csapatbajnokságának első fordulóját, míg a Matolay [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda ob I – A Szentesé a 11. hely, Steinmetz Ádám utolsó bajnokiját játszotta
Budapest - A Metalcom-Szentes zárta a 11. helyen a férfi vízilabda ob I-et, miután a helyosztó szombati, 3. [...] tovább »


Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása