2017.10.2 13:11; Frissítve: 2017.10.2 13:11


Dél-Afrika után Kína rendelkezik a legnagyobb kitermelhető aranykészlettel

Dél-Afrika után Kína rendelkezik a legnagyobb kitermelhető aranykészlettel
Peking – Kína bizonyítottan kitermelhető aranykészletei 2016 végén 12,1 ezer tonnára rúgtak, ami a kitermelhető dél-afrikai készletek mögött a legnagyobb – jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Csang Jung-tao (Zhang Yongtao), a China Gold Association (CGA) alelnöke.

Tavaly 70 ezer tonnát tett ki a Kínában megkötött arany üzletek volumene, beleértve az árutőzsdei és a határidős piaci forgalmat, valamint a kereskedelmi bankok arany eladásait is. A CGA elnöke szerint az arany ügyletek volumene Kínában 2020-ra már meg fogja haladni a 100 ezer tonnát.

Kína már tíz éve a világ legnagyobb aranytermelőjének számít és négy éve a legnagyobb vásárlója is a nemesfémnek. Aranytermelését a jelenlegi évi 450 tonnáról 500 tonnára tervezi emelni 2020-ra Kína.

Az idei első fél évben Kína 207 tonna aranyat termelt, 9,8 százalékkal kevesebbet, mint időarányosan egy évvel korábban. Aranyvásárlásai ugyanakkor közel tíz százalékkal 545 tonnára emelkedtek.

Az idén júniusban Kína a “Statista” statisztikai portál nyilvántartása szerint 1842,6 ezer tonna aranytartalékkal rendelkezett, hatodikként a legnagyobb tartalékkal rendelkező országok rangsorában.

– MTI –

hiba beküldése

Címkék: , ,


További hírek a Életmód kategóriából
Közeleg a karácsony, készüljünk fel minden eshetőségre!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ajándékot adni és kapni egyaránt öröm, de őrizzük meg a blokkot! tovább »
Karácsonyi ajándékok – akár kölcsönből is
Nyíregyháza - Egy nem átgondolt hitel hosszabb ideig terheli a családi kasszát, mint ameddig az ajándék örömet [...] tovább »
Dán tudósok vizsgálják a magát 25 éve kígyóméreggel beoltó rockzenészt
Koppenhága - A Koppenhágai Egyetem tudóscsoportja kétéves kutatással állított össze egy mesterséges [...] tovább »
Karácsonyi másnaposság? Van rá gyógymód!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Karácsony idején még mértéktartó embertársainkkal is könnyedén megesik, hogy [...] tovább »
Ön hogyan előzi meg a különféle betegségeket?
Nyíregyháza - Garaj András: Természetes formában szedek vitamint. Van egy kiskertünk Mandabokorban, ott megterem a [...] tovább »
Négy szuper ajándékötlet férfiaknak
Mindkét nemnél vannak olyan menedék jellegű ajándékok, amelyekhez azok fordulnak, akiknek semmi nem jut eszébe a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két Hosszú arany a rövidpályás Eb-n
Koppenhága - Hosszú Katinka pénteken a harmadik és a negyedik elsőségét érte el Koppenhágában. tovább »
Nem rendezik meg a műugró ob-t
Budapest - A Magyar Műugró Szövetség versenyirodája „nem működőképes”, így a sportágban rendhagyó [...] tovább »
Diáksport: díjátadó ünnepség Miskolcon
Miskolc - A Miskolc Városi Diáksport Szövetség péntek délután a miskolci Művészetek Házában tartotta a [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Otthon nyert a DEAC
Budapest/Debrecen - A DEAC hazai pályán tízpontos győzelmet aratott a Pécsi VSK felett a férfi kosárlabda NB I [...] tovább »
Harmadszor Japánban, túl az első világkupán
Miskolc - Tóth Apor is tatamira lépett a Tokióban tartott cselgáncs Világ Kupa-sorozat Grand Slam versenyén. tovább »
Újabb DEAC-siker, a pécsieket is legyőzték
Debrecen - A jó formában lévő Pécs együttesét fogadta pénteken a DEAC. tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása