2017.05.22 11:00; Frissítve: 2017.05.22 11:07


Karcagi károsultakat is becsaptak – videóval!

Karcagi károsultakat is becsaptak – videóval!
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be a több száz milliós csalással gyanúsított bűnbanda ügyében folytatott nyomozást.
hiba beküldése


Több károsult bejelentését követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. július 2-án csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást R. Tamás és társai ellen. A nyomozóhatóság megállapította, hogy a bűnbanda tagjai olyan károsultakat kerestek fel, akik elvesztették befektetett, vagy kölcsönadott pénzüket. Tévedésbe ejtették őket azzal, hogy pénzüket visszaszerezhetik, amelyhez felajánlották segítségüket. Azt állították, hogy a bedőlt brókercégek tulajdonosainak eltitkolt – főként – drágaköveit közreműködésükkel megszerezhetik és értékesíthetik. A sértettek a drágakövek állítólagos megtalálási helyeit tartalmazó információért, majd később a megszerzett kövek csiszolásáért, magyar certifikátok beszerzéséért különböző, milliós nagyságrendű összegeket fizettek ki. A kitalált történet hitelességének igazolására egy egész bűnszövetség alakult, amelynek tagjai a kívánatos „szerepeket” a megfelelő időben eljátszották.

R. Tamás és társai továbbá több esetben vettek át magánszemélyektől nagyértékű ékszereket azzal, hogy segítenek azok továbbértékesítésében. A sértetteknek azonban az ékszereket és azok ellenértékét sem adták vissza.
A megyei nyomozók 14 gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben, a megállapított kárérték több mint 200 millió forint. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást befejezte az ügyben és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Karcagi Járási Ügyészségnek.
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság



További hírek a Karcag kategóriából
Heti menüajánlatok (08. hét • 2018. február 19-23-ig)
Válogasson karcagi éttermek napi menüajánlatai közül! tovább »
Átadták a Karcagi Parkerdő Lombkorona sétányát
Csaknem 100 millió forint beruházásával egy mintegy hat méter magasan és több mint 300 méter hosszan [...] tovább »
Kolbászolás Karcagon
Gasztronómiai vetélkedés és egész napos családi program a város szívében tovább »
Pálinkák versenyeznek Karcagon
A legtöbb gazda a maga itókájára esküszik, de most szakértő zsűri mond véleményt. tovább »
Önt is megilleti a luxuskörnyezet
Gyógyvizes fürdőkezeléseit vegye fel a Termál Hotel Pávai Gyógyszállóban! tovább »
Lódobogástól lesz hangos a Zuglóger
Az év egyik legnépszerűbb karcagi rendezvénye - itt a részletes program! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Azt ígérik, hogy szuper lesz az új jégpálya
Nyíregyháza - Az utolsó simítások vannak hátra a MediaMarkt és a Penny Market mellett épülő jégpályánál, [...] tovább »
DLA: Perevuznyik Makszimot is meghívták az U15-ös válogatottba
Debrecen - Újabb játékos szerepel a korosztályos válogatott következő programján. tovább »
Kick-box: aranyos évkezdés Károlyvárosban
Debrecen, Nádudvar - A 2018-as versenyszezont egy február 9-11. között Horvátországban megrendezett rangos Európa [...] tovább »
Vívó-vk – Negyedik a férfi párbajtőrcsapat Vancouverben
Budapest - A negyedik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott a vancouveri világkupaversenyen. tovább »
Phjongcshang 2018 – Az amerikaiak jutottak elsőként döntőbe a női hokisoknál
Budapest/Phjongcshang - Elsőként az Egyesült Államok női jégkorong-válogatottja jutott döntőbe a phjongcshangi [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 7/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása