Frissítve:

Kék és sárga léggömbök Eger szabad egén az Európa Napon

Kék és sárga léggömbök Eger szabad egén az Európa Napon
Kék és sárga léggömböket eresztettek Eger és Európa szabad ege felé a diákok a megyeszékhelyen rendezett Európa Nap nyitányaként, melyet hazánk Unióhoz való csatlakozásának évfordulója alkalmából rendeznek a mai nap folyamán, színes programokkal invitálva a város polgárait a Gárdonyi Gimnázium előtti térre.

hiba beküldése

Ragyogó napsütés és nyárias meleg, szikrázó jó idő várta az egrieket a kissé megkésett az Európa Nap megnyitója. A csúszást az okozta, hogy a gárdonyis maturálók éppen német érettségijüket körmölték – reméljük sikerrel –, s a szervezők nem akarták megzavarni buzgólkodásukat. De néhány perccel tíz óra után a Lenkey János Általános Iskola nagykórusa, kék és sárga léggömbökkel a kézben elfoglalta a Kepes Intézet elé fölállított színpadot, s a Himnusz hangjainak felcsendülésével megkezdődhetett az emlékező nap programsorozata.

©

Ezek után Habis László, Eger polgármestere méltatta az emléknap jelentőségét, figyelmeztetve arra, hogy Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk évfordulóján ideje elgondolkodnunk a közös európai értékrend kialakításán, összecsiszolásán. Mint elmondta, az egész kontinens értékrendi válsággal küzd, melyen csak akkor lehetünk úrrá, ha megtaláljuk azokat a lehetőségeket, melyek az együttműködésben, együttgondolkodásban vannak.

©

– Uniós állampolgárként optimistán kell néznünk a mát és bizakodóan nézhetünk a jövőbe is – jelentette ki a város első embere, hozzátéve, hogy erre az optimizmusra meg is van minden okunk. Az Unió ugyanis lehetőségek garmadát kínálja, mellyel élnünk lehet, sőt kell. Különösen igaz ez a fiatalokra, akik előtt kinyílt a világ, s Európa bármely szegletében kipróbálhatják magukat. 

– Bízunk abban és hisszük, hogy a kontinens más országaiban szerzett tapasztalataikat fiaink, lányaink hazatérve itthon kamatoztatják majd – adott hangot reményének Habis László, aki nem felejtett el figyelmeztetni arra sem, hogy az a példaértékű fejlesztés és megújulás, melyet nap-nap után élünk meg Egerben, nem valósulhatna meg az Európai Unió nyújtotta támogatás nélkül.

– Éljünk a lehetőségekkel, melyet az uniós tagság nyújt hazánk, városunk számára! – E szavakkal nyitotta meg a város polgármestere az Európa napot, majd vezényszavára a lenkeys diákok égnek eresztették az Európai Unió lobogójának színeiben pompázó kék és sárga léggömböket, melyek vidáman szálltak egyre magasabbra Eger, Magyarország és Európa szabad egén.

Tekintse meg képgalériánkat!



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása