Keresztények és muzulmánok együtt emlékeztek szentmisén a franciaországi túszdráma áldozataira

  25 Már 2018

Párizs – Keresztények és muzulmánok együtt emlékeztek vasárnap Franciaországban a két nappal korábbi dzsihadista merényletsorozat négy áldozatára, miközben folytatódott a nyomozás annak kiderítésére, hogy a köztörvényes bűncselekményekért korábban elítélt, marokkói születésű, radikalizálódott francia elkövetőnek voltak-e tettestársai.
Az ország déli részén található Trebes település katolikus templomában rendezett szentmisén megjelentek a város, a rendőrség és a muzulmán közösség vezetői is, akik szombaton a szomszédos Carcasonne mecsete előtt egyperces csenddel emlékeztek az iszlamista támadás áldozataira.
“Az elviselhetetlent éltétek át, a halálból jöttetek vissza” – mondta Alain Planet, a szentmisét bemutató carcasonne-i és narbonne-i püspök. “Az itteni embereket és az egész nemzetet nagyon megviselték a történtek” – tette hozzá.
“Az emberek szomorúak, szolidárisak azokkal, akik szenvednek, és megdöbbentek az erőszak miatt. El kell kerülni minden csúsztatást és azt, hogy ujjal mutogassunk egyes közösségekre, segíteni kell az embereket abban, hogy megtanuljanak együtt élni” – hangzott el a szentmisén, amelyet a fegyveres csendőrök által biztosított templom körüli utcákon is több százan hallgattak.


Keresztény és muszlim hívők tartanak a megemlékező szentmisére | Fotó: ERIC CABANIS / AFP

“Az önök jelenléte azt üzeni, hogy nem a gyűlölet erői fognak győzni” – mondta a püspök a templomban helyet foglaló muzulmánoknak.
“A muzulmán közösséget megkéselték, az iszlámot magát szúrják le olyan emberek, akik a számunkra fontos jelképeket használják fel. Az Allah Akbar az istenimádat szimbóluma, azt jelenti, hogy az isten erősebb, mint a gyűlölet” – mondta Mohamed Belmihoub, az egyik carcasonne-i mecset imámja francia újságíróknak a szentmise után. “Nem találunk szavakat, fel vagyunk dúlva. Azért vagyunk itt, hogy mutassuk, része vagyunk ennek a nemzetnek, Franciaország sokszínű és sokvallású. Ezt mindenkinek az eszébe kell vésnie, együttélésre ítéltettünk” – tette hozzá. ű
A terrortámadás áldozatainak fényképével jelentek meg a vasárnapi napilapok. Különösen annak a csendőrnek a halála váltott ki mély érzelmeket, aki önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig. A kommandósok akkor indították meg a dzsihadista elleni akciót, amikor az lelőtte a 45 éves alezredest. Arnaud Beltrame-ot -, aki júniusban kötött volna házasságot a helyi templomban – egy későbbi időpontban nemzeti gyászszertartáson búcsúztatják, amiért “hősi halált halt a hazáért” – közölte szombat este a francia elnöki hivatal.
Emmanuel Macron államfő a védelmi tanács szombati ülésén a radikálisok megfigyeléséért felelős szervek összehívását kérte abban a déli megyében, ahol a pénteki terrortámadás történt, miután a hatóságok azt állítják: az elkövetőt azért tartották nyilván, mert gyanúsnak gondolták amiatt, hogy iszlamista oldalakat látogatott 2014-ben az interneten, de arra utaló jelek nem voltak, hogy ő maga is radikális lett volna.
A nyomozók azt szeretnék megtudni, hogy a 25 éves marokkói származású elkövető, Redouane Lakdim, aki 2004 óta francia állampolgár, és aki azt állította, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozik, hogyan és mikor lett radikális, kik segítették, és tényleg kapcsolatban állt-e a dzsihadista szervezettel. A Carcasonne egyik lakótelepén található otthonában az Iszlám Államra utaló dokumentumokat és végrendeletet találtak a házkutatás során.


Emmanuel Macron államfő | Fotó: PHILIPPE WOJAZER /POOL /AFP

Az elkövető péntek délelőtt az otthona előtt először megállított egy gépkocsit, rálőtt vezetőjére és portugál utasára, egyikük meghalt. Ezután a carcassonne-i kaszárnya közelében kocogó rendőrökre lőtt – egyiküket megsebesítette a vállán -, majd a közeli kisváros, Trebes szupermarketjéhez hajtott, ahol túszokat ejtett. Két embert megölt, majd a rendőrök közbelépésére a túszok többségét elengedte. Arnaud Beltrame, a csendőrség 45 éves alezredese önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig.
Lakdim a hatóságok szerint magányos elkövető volt, aki kisebb bűncselekmények miatt ismert volt a rendőrség előtt, kapcsolata miatt 2016-ig megfigyelték, de nem tudtak radikalizálódásáról. Pénteken őrizetbe vették 18 éves barátnőjét és legjobb barátját, aki 17 éves, egyikük sem iszlamista radikális.
Jean-Charles Brisard, a terrorizmuselemző központ elnöke szerint a terrortámadásokat ma már teljesen másképp hajtják végre, mint korábban.
“Az elkövetés nem csoportosan történik, és az itteni elkövetők és a terrorszervezetek között egyre inkább virtuális a kapcsolat. Nincsen meghatározható profil, az operációs eszközöket improvizálják, kezdetleges eszközöket használnak” – mondta a szakértő a francia hírügynökségnek.
Redouane Lakdim egy pisztollyal, egy késsel és házi készítésű robbanószerkezetekkel hajtotta végre a támadássorozatot.
– MTI –


[related-post post_id=”3805497″]