Frissítve:

Keszthely város napja

A hét végén tartják Keszthely városnapi ünnepét. A rendezvények középpontjában Csik Ferenc olim-piai bajnok, úszó szerepel, aki idén lenne 100 éves.

hiba beküldése

 Május 31-én délután a sétálóutcában tértextil díszítésekkel öltöztetik a belvárost zászlódíszbe, majd a Balaton Színházban Dore Nagy Aladár emlékkiállítását nyitják meg, azt követően pedig zenei rendezvények vezetik fel az ünnepet. Június 1-jén emléktábla avatással, kiállítással idézik Deák Ferenc életét, azt követően 11 órakor a Balatoni Múzeumban tartja ünnepi ülését a város képviselő-testülete. Több eseménnyel emlékeznek Csik Ferencre: életútjáról vetélkedőt tartanak, kiállítást rendeznek, könyvet mutatnak be, tiszteletére emléktáblát avatnak, sírjánál koszorúzással tisztelegnek. Számos zenés szabadtéri rendezvény zajlik majd szombaton és vasárnap a Balaton-parton, a zenepavilonban. Bemutatót tartanak a Goldmark Károly Művelődési Központ jazz-balett csoportjai, koncertezik a Keszthelyi Jazz Műhely és Rúzsa Magdi, fellép Agárdi Szilvia, a ReziDance csoport, a Brumi Bandi Band, gitárestet tart Járai Márk. Vasárnap a tanuszodában vízisportbarátok úszóversenyét rendezik, a zárónap esti fénypontja pedig a 21 órakor kezdődő zenés, lampionos vitorlás-felvonulás lesz. A kísérő rendezvények kirakodóvásárral, gasztronómiai kínálatokkal, egész napos kellemes időtöltést kínálnak. A Csik Ferenc Tanuszoda a keszthelyi lakosokat ingyenes belépéssel várja egész hétvégén.



További hírek a Keszthely kategóriából
Fűszeres napok jönnek Cserszegtomajon
Hamarosan indul a Balaton zalai üdülőkörzetének minden településén immár sokéves hagyomány szerint [...] tovább »
Xuhui vendégek Hévízen
Kínai delegációt fogadott a napokban a városházán Papp Gábor polgármester és helyettese, Kepli József János. tovább »
Györöki pinceszer a becei szőlőhegyen
Balatongyörök szőlőhegyén, a Becén rendezik meg június 24-én az évek óta közkedvelt Nyitott Pincék Napja [...] tovább »
Mercedes G-amboree Gyenesdiáson
Gyenesdiáson június 29 - július 2. között zajlik a G-amboree - Merecedes G találkozó. tovább »
A földkerekség városai térképen
Fenti címmel 1572 és 1618 között jelent meg 6 kötetes sorozat latin nyelven Kölnben. Mintegy 360 oldalon, több [...] tovább »
Szent Iván-éji varázslatok
Hévíz egregyi városrészében ünneplik június 22-én Szent Iván-éj varázslatos éjszakáját. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Tovább él a sportösztöndíj
Nyíregyháza - Az asztaliteniszező Laskai Írisz az elmúlt időszak eredményességével is rászolgált a [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Kedd, szerda
Budapest - A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
DVSC: Tisza Tibor visszatért Debrecenbe
Debrecen - Egy év nyíregyházi kitérő után ismét a DVSC csapatának játékosa lett Tisza Tibor, aki egy plusz egy [...] tovább »
Wimbledon – Balázs Attila búcsúzott a selejtezőben
London - - Balázs Attila már a selejtező első fordulójában búcsúzott hétfőn a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon. tovább »
Gyulai Memorial – Barsim, Bondarenko és Thomas is indul férfi magasugrásban
Budapest - A katari Mutaz Essza Barsim, az ukrán Bogdan Bondarenko és a bahamai Donald Thomas is részt vesz jövő [...] tovább »
Kajak-kenu Eb – Megvan a magyar csapat, egy kérdőjel még maradt
Budapest - A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn jóváhagyta a Hüttner Csaba szövetségi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása