2013.06.11 18:28; Frissítve: 2013.06.11 18:28


Az összetartás lehet csak a gyógyír

Az összetartás lehet csak a gyógyír
hiba beküldése

A Trianoni Békediktátum aláírásának dátuma 1920. június 4-e. E nap 2010-től a Nemzeti Összetartozás napja.
A hazánkra nézve tragikus eseményekről és annak következményeiről a Köztársaság téren emlékezett meg Tapolca a kárpátaljai Aknaszlatina testvértelepülés küldöttségének részvételével.
Béres Attila fiatal kárpátaljai történész a Köztársaság téren elmondott személyes hangvételű beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kívül rekedt magyarság minden külső beolvasztási kísérletnek ellenállva hű maradt magyarságához, szokásaihoz, pedig a diktatúra sokszor kínálta fel a „harminc ezüstöt”.
– Nekem már nem beszéltek szüleim, nagyszüleim Trianonról, csak valamiféle összefüggést sejtettem nagyapám katonadalai, néhány elejtett szó és helyzetünk között. Én nem hibáztatom őket, hiszen nem akarták a lelki fájdalmat tovább adni, abban bízva, hogy így nekem talán könnyebb lesz. Amikor összedőlt a szovjet rendszer azt hittük, hogy valami új kezdődik, hogy összejön az a történelmi pillanat, amelyben minden a helyére kerülhet, de nem így lett – mondta Béres Attila. A történész beszédének további részében arról beszélt, hogy a társadalom és a politika különböző szintjein megjelenő irányított megosztottság, morális romlás és beolvasztási kísérletek veszélyeztetik ma a kárpátaljai magyarságot.
– Ha hagyjuk magunkat megosztani, akkor a következő nemzedék is szenvedni fog a Trianon szindrómától! – figyelmeztetett a szónok, aki szerint a külhoni magyarokat leginkább elődeink példája, hite, közös történelmünk megismerése, megértése lendítheti át a jelenlegi mostoha viszonyokon. A beszédet követően Császár László Tapolca polgármestere, Sólyom Károly alpolgármester és Kocserha János aknaszlatinai alpolgármester nemzeti színű szalagot kötött a Trianon emlékműre. Később a történelmi egyházak részéről Szabó Emőke református lelkész a nép lelkében éveken át hordozott elfojtott fájdalomról szólt a Trianon szindróma kapcsán, amelyre a hit, az összetartozás érzés megteremtése nyújthat gyógyírt. Csere Sándor kanonok szerint a magyar területeket és embereket elrabló trianoni döntésnél is nagyobb veszély fenyegeti a magyarságot ma, amikor azt akarják megsemmisíteni, ami a magyar népet megtartaná, az Istenhitet, a hazafiságot, a szeretetet és egymás megbecsülését. Az Összetartozás napi megemlékezésen a Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület hagyományőrző huszárai és a Credo Együttes működött közre. Később a kárpátaljai Aknaszlatina kulturális csoportjai a tóparton léptek fel, ahol képzőművészeti kiállítással, tájukra jellemző népzenei, néptánc produkciókkal ajándékozták meg a résztvevőket.T.L.



Keszthely.
SZUPERINFO.HU




Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása