Szövetségben a sokszínű balatoni vendéglátásért

Szövetségben a sokszínű balatoni vendéglátásért
Lehetővé kell tenni, hogy a vendéglők balatoni halat tudjanak kínálni, s mind jobbak legyenek a térség kerékpáros turizmusának feltételei, amint ezekről szó esett a minap Szigligeten tartott szakmai szezonzárón.

Balassa Balázs, szigligeti polgármester, a Balaton Szövetség elnökeként a tagtelepülések, megyei önkormányzatok, társszervezetek, civil közösségek vezetőit, a térségek országgyűlési képviselőit hívta a találkozóra. Értékelve a nyári forgalmat elhangzott, hogy tovább emelkedett a vendégszám, jó forgalmat bonyolítottak le a strandok, a vendéglátó- és szálláshelyek, a minőségre fordított befektetések a várt módon hozták a bevételt. Fenyvesi Zoltán, tapolcai választókerületi országgyűlési képviselő utalt arra, hogy a látogatottság a múlt esztendőben rekordot ért el. Hazánkba több vendég érkezett, mint az ország lakosságának száma, idén pedig az eddig megismert adatok alapján az időarányt figyelembe véve 8,5 százalékos a növekedés. Budapest után a balatoni térség a legkeresettebb, elismerően szólt mindarról a munkáról, aminek ez köszönhető. Hozzátette, hogy a forgalomnak háromnegyed részét a belföldi turizmus adja.
Meghívott előadóként Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója azon igények teljesíthető lehetőségéről beszélt, hogy a kereskedelmi célú halászat nélkül is biztosítható legyen a vendéglátóhelyek balatoni hallal való ellátása. Mint elmondta, a halak húsának jellemző íze a vízminőségtől és az elfogyasztott tápláléktól függ. A Balaton vízgyűjtő területéhez tartozó két tógazdaságban valósítottak meg olyan technológiát, amivel biztosítottak a természetes élőhellyel azonos körülmények. Az ottani termelés már elnyerte a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegyet, s a Balatoni hal oltalom alatt álló földrajzi jelzést.
A kerékpáros turizmus erősítésének feladatairól Németh Zsolt, a Kerékpáros Magyarország Szövetség elnöke elmondta, hogy felújítások és új balatoni nyomvonal létesítések szükségesek. Ezek megvalósítására vannak tervek. Biztosítani kell az utak karbantartását, a veszélyes szakaszok kijavítását, a megfelelő útszélességet. Aktív turisztikai szolgáltató hálózat keretében szervizhelyek, zárt kerékpártárolók létesítése indokolt.
A rendezvény keretében az aktualitásokkal kiegészített újabb együttműködési megaállapodást írt alá az eddigi 20 éves kapcsolat folytatásáról szólóan a Balaton Szövetség részéről Balassa Balázs elnök, valamint az erdélyi Hargita megyei települések képviseletében Sándor József, az Udvarhely Környéki Tízek elnöke.
Horányi Árpád



Keszthely.
SZUPERINFO.HU