2018.03.21 07:18; Frissítve: 2018.03.21 07:18


Volt szeretteinkért a Bianco-C munkájával

Volt szeretteinkért a Bianco-C munkájával
A sümegi Bianco-C Kft. 42 évi kőfaragó tevékenysége ad igazi garanciát a náluk készült munkákra.
hiba beküldése

A választék már az alapanyagot tekintve is bő: a gránitot indiai, dél-amerikai, dél-afrikai, norvég és finn bányák feldolgozóitól közvetlenül szerzik be, dolgoznak kétféle kiváló minőségű kínai termékkel is, továbbá carrarai márvánnyal és Horvátországból származó mészkővel. Sándor Jenő, a cég képviselője elmondta, hogy a származási hely főként színbeli változatosságokat jelent, árbeli különbségekkel együtt. A bemutatócsarnok mintadarabokat szemléltet, azok alapján tetszés szerinti variációkkal, vagy hozott fénykép, illetve rajz után is elkészítenek bármi igénynek megfelelő síremléket, készleten lévő alapanyagból akár néhány nap alatt, helyszíni felállítással. Szolgáltatásaikhoz hozzá tartozik a szaktanácsadás, jellemzően a megrendelőkkel folytatott részletes konzultációk eredményeként történik a kivitelezés.
Betűformák, fénykép elhelyezési és véset technikák, kiegészítők ugyancsak a legkülönfélébb választékkal állnak rendelkezésre, eredeti módon mutatva. A vállalkozás korszerű műhelyfelszereltséggel, 5 főt foglalkoztatva, nagy térségben végez munkát. Sándor Jenő a szakma szeretetével dolgozik a cégének alkalmazottjaival együtt.
A Bianco-C Kft. műhelyéből nem csak temetői darabok kerülnek ki, készítenek méretre lépcsőelemeket, ablakkönyöklőket, konyhai és fürdőszobai pultokat.
INFOBOX
Bianco-C Kft.
Sümeg, Hunyadi u. 2.
Tel: 87/550-418
87/550-419, 30/957-4973



További hírek a Keszthely kategóriából
Sportolók egészségvédelméért
A Nemzeti és a Zala megyei bajnokságokban szereplő felnőtt kézilabda klubokat egészségügyi táskával [...] tovább »
Hogyan válasszunk kerékpárt?
Tudjuk, hogy kerékpár és kerékpár között óriási különbségek lehetnek. Most nézzük, a sok-sok típus [...] tovább »
Irodalom
Hévíz kultúrájában rendszerességgel jelen van a kortárs irodalom, erről gondoskodik a fürdőváros nevével [...] tovább »
Szép Zalában születtek
Gyenesdiás 16. alkalommal volt a Szép Zalában születtem című, általános és középiskolások megyei [...] tovább »
Hévízi kézilabda bravúr
Az NB-II. délnyugati csoport női kézilabda bajnokságon a négyszázadik meccsét játszotta Hévíz, idegenben. tovább »
Keszthelyi Kékróka futam
Várossal a városért jelmondattal szervezi a közterület takarító Kék róka futamot a Keszthelyi Városvédő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Wing Tsun kung fu Seminárium SiFu Máday Norberttel
Nyíregyháza - Ismét Nyíregyházán tartott szemináriumot a Wing Tsun kung fu Kelet-Európai főinstruktora SiFu [...] tovább »
Helebrandt és Kovács a bajnok 20 kilométeres gyaloglásban
Budapest - A férfiaknál Helebrandt Máté, a nőknél pedig Kovács Barbara győzött a gyaloglók 20 kilométeres [...] tovább »
Curling vegyespáros vb – Újabb magyar győzelem
Budapest/Östersund - A második mérkőzését is megnyerte a magyar kettős a svédországi curling vegyespáros [...] tovább »
A súlyemelő Christine Girard hivatalosan is olimpiai bajnok
Budapest - Christine Girard hivatalosan is olimpiai bajnok lett - tudatta honlapján vasárnap a budapesti székhelyű [...] tovább »
NYKS – Másodjára siker Baranyában
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Kosársuli amatőr női NB I-es csapata a mostani bajnokságban utoljára lépett [...] tovább »
Sportlövő-vk – Péni István bronzérmes légpuskában
Budapest/Csangvon - Péni István bronzérmet nyert légpuskában a sportlövők dél-koreai világkupa-versenyén, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása