Frissítve:

Kettesfogathajtó-vb – Hölle Martin vezet a díjhajtás első napja után

Lipica – Hölle Martin áll az élen a díjhajtás első, csütörtöki napja után a szlovéniai Lipicán zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A pónivilágbajnok magyar versenyző nagy fölénnyel vezet a mezőny fele, azaz 41 hajtó bemutatkozását követően, közel hét hibaponttal előzve meg a második svájci Beat Schenket. Meggyőző teljesítményéről mindent elárul, hogy öt pontozó bíróból négy őt látta a legjobbnak.

A 11-szeres világbajnok, egyéniben és csapatban egyformán címvédő Lázár Vilmos a negyedik, hátránya több mint tíz pont a hozzá hasonlóan csapattag honfitársával szemben. A csütörtökön bemutatkozó harmadik magyar, Kákonyi Norbert a 26. helyen áll.

Pénteken, a díjhajtás második napján további 40 hajtó mutatkozik be, köztük a háromfős magyar csapat harmadik tagja, a nyolcszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltán, illetve a kizárólag egyéniben érdekelt Nagy Tibor és Szilágyi Zsolt. Szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul a vb.

Állás a díjhajtás első napja után:

1. Hölle Martin 35,57 hibapont
2. Beat Schenk (svájci) 42,30
3. Lars Schwitte (német) 42,53
4. Lázár Vilmos 46,13
…26. Kákonyi Norbert 58,93

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Ikszelt az ÓKC, nyert az MKC
Mezőkövesd, Ózd - A Mezőkövesdi KC Balassagyarmaton, az ÓAM-Ózdi KC pedig Algyőn lépett pályára a férfi NB [...] tovább »
Nagyvarsányi úszók sikere
Nagyvarsány - Sikeresen kezdtek a nagyvarsányi úszópalánták a Szabolcs-Tour versenysorozat első állomásán. tovább »
Mexikói Nagydíj – Idei negyedik különböző pilótapárosát veti be a Toro Rosso
Mexikóváros - Ötödik egymást követő versenyén a negyedik különböző pilótapárossal áll rajthoz a [...] tovább »
DVTK vs. Bp. Honvéd – A második büntető már bement
Miskolc, Debrecen - Ismét nyert a DVTK, ezúttal a bajnokot győzték le, és a szakmai igazgatójuk megkönnyebbült a [...] tovább »
Minden számban magyar győzelem született Lakiteleken a szektorlabda Eb-n
Budapest/Lakitelek - Minden számban magyar siker született Lakiteleken a szektorlabda, vagy közismertebb nevén [...] tovább »
DVSC: a háromszázados hátvéd sajnálja az elhullajtott pontokat
Debrecen - Különleges hangulatú találkozóra került sor szombaton délután a Nagyerdei Stadionban, ugyanis a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar labdarúgó-válogatott – Egy nappal korábban lesz a luxemburgi meccs
Budapest - A két szövetség megállapodása értelmében az eredetileg kijelölt időpont előtt egy nappal, november [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása