Frissítve:

Kikapott a hódmezővásárhelyi FC Soroksáron

Kikapott a hódmezővásárhelyi FC Soroksáron
A labdarúgó NB III Alföld csoport 24. fordulójában a bajnokság első helyére legnagyobb eséllyel pályázó Soroksár otthonában sajnos már az első percben gólt kaptak, a hetedik percben pedig már kettővel vezettek a hazaiak. Innentől kezdve csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyernek Lisztes Krisztiánék. Nos, a HFC csapata a folytatásban szerencsére összeszedte magát és elkerülte a nagy arányú vereséget.

Labdarúgó NB III Alföld csoport, 24. forduló:

Soroksár SC – Hódmezővásárhelyi FC 4-0 (3-0)

Budapest, Haraszti út. Vezette: Atyánszky.

Soroksár: Tarczy – Vass Zs., Pandur (Mészáros A. 64.p.), Urbán, Tóbiás – Pölöskei, Nyilas (Antal Zs. 73.p.), Csepregi, Lisztes, Kocsis F. (Mile D. 76.p.) – Márkus. Edző: Varga Attila.

HFC: Vígh – Brizik-Bodrogi I., Antal K., Mucsi, Marton – Kökény – Hanyecz B., Keller (Varga L. 67.p.), Varga M., Klimaj – Szabó M. Edző: Dezső Ferenc.

Góllövők: Márkus T. (1. és 7. perc), Kocsis F. (36.perc), Nyilas E. (51.perc).

 

Dezső Ferenc: “A tabella nem hazudik, a profi körülmények között dolgozó soroksáriak megérdemelten nyerték a találkozót.”

 

(hfc1912.hu)

hiba beküldése



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Legyél te is játékvezető!
Hajdú-Bihar - Az MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága labdarúgó játékvezetői tanfolyamot indít. tovább »
Év végi pingpongcsaták Debrecenben
Debrecen - A Debreceni Asztalitenisz Klub december 30-án immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Szilveszter [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Villám-rajttal ért célt a Fatum
Nyíregyháza - Kiváló egyéni teljesítményekkel a kupadöntő kapujában a Nyíregyháza. tovább »
Műkorcsolya Eb – Tóth Ivett kűrt futhat, Medgyesi Fruzsina nem
Budapest/Moszkva - Tóth Ivett 15., Medgyesi Fruzsina pedig 28. lett a nők csütörtöki rövidprogramjában a moszkvai [...] tovább »
Megsérült Eduarda Amorim, a Győr brazil kézilabdázója
Budapest - Megsérült Eduarda Amorim, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának [...] tovább »
Schweinsteiger az idén is a Chicago Fire-ben futballozik
Chicago - Bastian Schweinsteiger az idei szezonra is aláírt a Chicago Fire labdarúgócsapatához. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása