Frissítve:

Kisdiákok szép napja az erdőben

Nyíregyháza – A Nemzetközi Közlekedésbiztonsági tábor résztvevői a fákkal, erdei álatokkal ismerkedtek. A tartalmasan eltöltött napot egy őzpörkölt elfogyasztása koronázta meg.

hiba beküldése

Immár 11. alkalommal adott otthont Nyíregyháza a Nemzetközi Közlekedésbiztonsági tábornak. Kárpátaljáról, Erdélyből, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye különböző településeiről mintegy hatvan kisgyerek tölt el tíz napot a nyári szünetben a szabolcsi megyeszékhelyen. Olyan fiatalok vesznek részt a rendezvényen, akik eredményesen szerepeltek valamilyen KRESZ-vetélkedőn, vagy kiemelkedő teljesítményt nyújtottak más közlekedésbiztonsággal összefüggő versenyen.

A tábor elindítása óta hagyomány az is, hogy a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. egy napra vendégül látja a gyerekeket. Idén a kisdiákok a Baktalórántházi Parkerdőben ismerkedtek a fákkal, az erdővel, az itt található állatokkal, illetve az erdészek mindennapi tevékenységével. A fiatalok a nap folyamán tájékozódási futóversenyen vettek részt, de arra is volt lehetőségük, hogy például íjászügyességüket is próbára tegyék. Emellett trófea- és fegyverbemutató várta őket, de módjuk volt megismerkedni az erdei segítségnyújtás alapjaival, túrázni az erdőben, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nevezetességeit bemutató filmeket is megnézni. A környezettudatos magatartás jegyében, tartalmasan eltöltött napot egy őzpörkölt elfogyasztása koronázta meg.

– Nyéki Zsolt –



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása