Frissítve:

Kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják

Kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják
Öt gyermekét veszélyeztette a kunmadarasi asszony

hiba beküldése

Egy hatóság feljelentése és becsatolt dokumentumai alapján indított eljárást a Karcagi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B.-né D. Andrea kunmadarasi lakos ellen. A feljelentés adatai szerint a 36 éves asszony a 2011. évtől kezdődően gyermekei rendszeres iskolalátogatását nem biztosította és a kiskorúak felszereléséről sem gondoskodott. A nő továbbá öt éves gyermekét óvodába nem jártatta, és a kisfiút sem orvosi sem gyógyszeres ellátásban nem részesítette.

A rendőrök az ügyben beszerzett információk alapján azt is megállapították, hogy a nő a gyerekek számára a fejlődéshez szükséges lakhatási körülményeket sem biztosította, mellyel tovább veszélyeztette gyermekei értelmi, erkölcsi és testi fejlődését.

Az eljárás során a feljelentés adatai, illetőleg a nyomozásban végrehajtott tanúkihallgatások és a beszerzett dokumentumok alapján a rendőrök kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt  gyanúsítottként hallgatták ki a kunmadarasi asszonyt.

A Karcagi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 36 éves nő ellen folytatott eljárást 2014. augusztus 24-én befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészség részére.

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Címkék:


További hírek a Karcag kategóriából
Heti menüajánlatok (39. hét • 2017. szeptember 25-től 29-ig)
Válogasson karcagi éttermek napi menüajánlatai közül! tovább »
Heti menüajánlatok (38. hét • 2017. szeptember 18-tól 22-ig)
Válogasson karcagi éttermek napi menüajánlatai közül! tovább »
Lebukott a karcagi drogdíler – videóval!
Előzetes letartóztatásba került az a karcagi férfi, akit a rendőrség kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít. tovább »
Rablás Karcagon
A karcagi rendőrök két órán belül elfogták a rablással megalapozottan gyanúsítható férfit. tovább »
Karcagi betörő rendőrkézen
A szomszéd zavarta meg a betörőt Karcagon. A rendőrök perceken belül elfogták a gyanúsítottat. tovább »
Ki látta?
A Karcagi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy ellopott elektromos kerékpár megtalálásában. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Csapatunk ismét bizonyította, hogy egységesen sok mindent el lehet érni”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II, 10. fordulójában vasárnap idegenben nyert a Kazincbarcika. tovább »
Hatéves debreceni kislány aratott a karate bajnokságon
Debrecen - Hat érmet és egy teljesítmény kupát hozott el a hatéves józsai Őri Panna Krisztina a szerencsi karate [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Újra élen az MTK
Budapest - Az MTK kihasználta a Kisvárda vereségét, 5-2-re legyőzte hazai pályán a Soroksárt, így újra az [...] tovább »
MK: kicsúszott a DVSE kezéből a továbbjutás
Debrecen - Nem sokon múlott, de végül nem került be a legjobb nyolc közé a Debrecen vízilabdacsapata. tovább »
Apagyilkossággal vádolják a szovjet jégkorong-válogatott egykori kapusának lányát
Moszkva - Apja meggyilkolásával vádolta meg a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) annak a [...] tovább »
„Szegény embert az ág is húzza…”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 7. fordulójában két meccset játszottak vasárnap. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása