2016.04.13 12:03; Frissítve: 2016.04.13 12:03


Újabb nyolc pad az Erőmű-tónál

Újabb nyolc pad az Erőmű-tónál
Egy évvel ezelőtt ajándékozott először pihenőpadokat a Kispesti Hőerőmű a XVIII. kerületnek, segítséget nyújtva az Erőmű-tó környezetének rendbetételéhez.
hiba beküldése

Idén március végén a cég segítségével további nyolc padot helyeztek el a kitisztított tófelület mellett húzódó sétaút mentén.

Az újabb padokat Dömötör István alpolgármester vette át az önkormányzat nevében.

– A tó és az azt körülvevő park rendbetétele a közösség számára egyértelműen támogatandó feladat. Biztos vagyok abban, hogy ha teljesen elkészül, akkor nemcsak a kerületben élők, hanem más fővárosiak is a csodájára fognak járni, hiszen ki gondolná, hogy egy lakótelep szomszédságában ilyen érték van. Egy pihenőpark, amelyen egyelőre talán még nem teljesen látszik, hogy milyen lehetőségek vannak benne. Az pedig külön öröm, hogy a kerületünkben vannak olyan cégek, amelyek hajlandók a társadalmi felelősségvállalásra, és anyagi áldozatot is hoznak azért, hogy szebb legyen a lakó- és a pihenőkörnyezetünk – mondta a padok március 31-i hivatalos átadóján Dömötör István.

Az alpolgármester a Kispesti Hőerőmű munkatársaival, valamint Torma Beáta és Kádár Tibor körzeti önkormányzati képviselőkkel közösen egy kis sétát is tett a tónál. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a szabadidő hasznos eltöltéséhez megfelelő feltételeket kell biztosítani. A lehetőségeket mérlegelve a tó köré tűzrakó helyet, esőbeállókat és szabadtéri fitneszeszközöket is szeretnének telepíteni a jövőben.

Fotó: bp18.hu



További hírek a Kőbánya kategóriából
Bővül a térfigyelő rendszer
A polgármesteri programban megfogalmazottaknak megfelelően zajlik a Kispesti Térfigyelő Rendszer bővítése. tovább »
Tilos a teher a Nagykőrösin!
Napi két rövid időszakaszt leszámítva nem közlekedhet 3,5 tonnánál nehezebb gépjármű a Nagykőrösi [...] tovább »
Útjára indult a D2-es hajójárat
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére, a BKV Zrt. üzemeltetésében indult útjára az a [...] tovább »
Idén is fedett lesz a jégpálya
Évek óta tartalmas szórakozást nyújt a téli sportok kedvelőinek a XVIII. kerületi alkalmi jégfelület, [...] tovább »
Modern ovi lett a régi Vadvirágból
Tágas tornaszobában mozoghatnak ezentúl a pestszentlőrinci Kerekerdő Óvoda Vadvirág tagóvodájába járó [...] tovább »
Lakáskiadással kapcsolatos csalásokra figyelmeztet a rendőrség
Az internetes albérlethirdetésekkel érdemes különösen óvatosnak lenni, foglalót sohasem szabad előre [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
PannErgy-Miskolci VLC: Hullámvasutas meccsen kaptak ki
Miskolc - Szombaton idegenben játszott az élvonalbeli miskolci pólógárda. tovább »
Jégkorong osztrák bajnokság – Carruth lett a legjobb kapus
Bécs/Budapest - A kapott gólátlag és a védési hatékonyság alapján MacMillan Carruth, a Fehérvár AV19 amerikai [...] tovább »
Curling vegyespáros vb – Harmadszor is győzött a magyar kettős
Budapest/Östersund - Harmadik mérkőzését is megnyerte a magyar kettős a svédországi curling vegyespáros [...] tovább »
Fernando lett a DVTK vezetőedzője
Miskolc - A Real Madrid és a DVTK korábbi játékosa Fernando Miguel Fernandez Escribano ül a DVTK kispadjára. [...] tovább »
A Böszörmény jutott be a futsalbajnokság döntőbe
Hajdúböszörmény - A harmadik mérkőzésre került sor a Hajdúböszörményi TE és a BrandMission-Artifex Tolna [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Hatvan ország közel ezer versenyzője a jövő évi vb szegedi főpróbáján
Budapest - Hatvan ország közel ezer versenyzőjét várják Szegedre, a május 17. és 20. között sorra kerülő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása