Frissítve:

Kozák Danuta Újpesten lapátol

Kozák Danuta Újpesten lapátol
A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó január 22-én az újpesti Oxygen Wellness Központban jelentette be, hogy az idén 128 éves Újpesti Torna Egyletben folytatja pályafutását.

Ünnepélyes keretek között, Wintermantel Zsolt polgármester és a sajtó képviselőinek jelenlé­tében írt alá együttműködési megállapodást Őze Istvánnal, az UTE klubigazgatójával Kozák Da¬nuta, a londoni olimpia egyéni és csapatbajnoka, a 2008-as pekingi olimpia ezüstérmese, többszörös ifjúsági, valamint felnőtt világ- és Európa-bajnok kajakozó.
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere az aláírást követően kijelentette: „Ismét bebizonyosodott, hogy Újpest a bajnokok otthona, hiszen Berki Krisztián, Dombi Rudolf és Gyurta Dániel után újabb olimpiai bajnokkal gazdagodtunk. Az UTE egy patinás klub, melynek működését önkormányzatunk is támogatja. A 2010-ben kötött keretmegállapodás értelmében rendeztük az egyesület likviditását, idén pedig átvettük a Szilágyi úti atlétikai stadiont. Ma az 1885-ben alapított UTE mellett Újpest is gazdagabb lett azzal, hogy Kozák Danuta olimpiai bajnok hozzánk szerződött. 

hiba beküldése



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása