Frissítve:

Közeledik a beiratkozás

Közeledik a beiratkozás
Április 8-án és 9-én kerül sor az óvodai és az iskolai beiratkozásokra Hódmezővásárhelyen. Az intézmények nyílt napok keretében mutatkoznak be a szülőknek.

hiba beküldése

Bár az óvodai és iskolai beiratkozásokig még több mint két hét van, az intézmények nyílt napjai és hetei már javában tartanak. Ezek az alkalmak nagy segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a szülők felmérjék az adott óvoda és az általános iskola nevelési és oktatási koncepcióját, mindennapi tevékenységét. Közben pedig gyerekek egy-egy foglalkozás keretében kipróbálhatják magukat új szituációban, megismerkedhetnek társaikkal vagy a pedagógusokkal. Hogy kinek melyik intézmény nyeri el a tetszését, arról a szülőknek április 8-án illetve 9 –én reggel 8 és este 6 óra között kell nyilatkozniuk.

A beiratkozáshoz a gyermek lakcímkártyájára, anyakönyvi kivonatára, az iskolaérettséget igazoló dokumentumra, valamint a szülő személyazonosító igazolványára van szükség. Idén a Csongrád Megyei Kormányhivatal feladata volt az általános iskolai körzetek meghatározása, valamint közzététele. A szülőt továbbra is megilleti a szabad intézményválasztás joga, a köznevelési törvény azonban kimondja, hogy az általános iskola azt a tanulót köteles felvenni, akinek lakhelye a körzetében van. Az idei óvodai és általános iskolai beiratkozás közel 800 családot érint Hódmezővásárhelyen. Szeptemberben összesen 468 gyermek lép majd első osztályba és szinte ugyanennyi főt várnak az óvodák is.

(hodmezovasarhely.hu)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyírgyulajból is pont nélkül tért haza a DEAC
Debrecen - Egyre nehezebb helyzetbe sodorja magát a DEAC csapata a férfi futsal NB I-ben: a rájátszás ötödik [...] tovább »
Szpari – Az utolsó passzok fontossága
Nyíregyháza - Szerda este a Szparinak nyomás alatt kell tartania a vendég barcikaiakat. tovább »
Bajnokcsapat a lakótelepről
Nyíregyháza - Húsz éve annak, hogy a két kubai játékossal megerősített nyíregyházi röplabdacsapat bajnok lett. tovább »
Közgyűlés: új lakópark épülhet, a Loki pénzügyei is terítéken
Debrecen - Elkészítette a 2017-re vonatkozó pénzügyi beszámolóját a DVSC Futball Szervező Zrt., melyet minden [...] tovább »
Munkába állt Fernando, a DVTK új „megmentője”
Miskolc - Megérkezett Spanyolországból a Diósgyőr labdarúgócsapatának 51. élvonalbeli szakvezetője. tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Balázs Attila is kiesett
Budapest - Fucsovics Márton után Balázs Attila is kiesett az első fordulóban a budapesti 501 ezer euró (156 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása