Frissítve:

Közlekedésfejlesztés

hiba beküldése

A közösségi közlekedés fejlesztéséről szóló támogatási szerződés jött létre a hévízi önkormányzat és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség között.
A fürdőváros környező településekkel konzorciumot alkotva pályázott a beruházást segítő anyagi forrásra: a program részese Alsópáhok, Cserszegtomaj, Nemesbük és Sármellék. Az együttműködésben 196 millió forintot nyertek, ami a költségek teljes összege. A városházán tartott ünnepélyes szerződéskötés alkalmával a műszaki tartalomról Papp Gábor polgármester elmondta, hogy a fejlesztéssel megoldódik a város helyijáratú menetrendszerű közlekedése. A Széchenyi úti autóparkoló mögött építik fel a központi megállóhelyet, a szükséges teljes infrastruktúrával. Korszerűsítenek 16 autóbusz öblöt és 5 újat építenek ki. Sármelléken a reptéri bevezető út mentén készül buszmegálló pár, a konzorciumi partnertelepüléseken egy-egy buszöblöt, illetve öbölpárt és járdaszigetet újítanak fel. A forgalomba be lesz kapcsolva a repülőtér, a helyközi járatok segítik majd a környékbeli településeken lakó, Hévízen dolgozók munkába járását.
Breznovits István, az ügynökség vezetője utalt arra, hogy a közlekedésfejlesztési célú támogatás elnyeréséért nagy verseny folyt, megyénként egy-egy nyertest hirdethettek. Hévíz a térséggel együtt készített pályázati anyagával jól prezentálta az ország egyik legjelentősebb pontjának szerepét.H. Á.



További hírek a Keszthely kategóriából
Adventi zenés este a keszthelyi könyvtárban
Keszthely minden kulturális intézménye hozzájárul rendezvényeivel az adventi ünnepkör bensőséges megéléséhez. tovább »
Gesztenyés adventi est
A zalai üdülőrégió 4 települése immáron hagyományosan együtt tölti az adventi ünnepkör hétvégéit, a [...] tovább »
Természettudomány 200
Kitaibel Pál jeles természettudós halálának 200. évfordulója előtt tiszteleg a keszthelyi Helikon [...] tovább »
Hal- és bejglivásár a keszthelyi Halászcsárdában
A nagy ünnepekre való készülődéshez kereskedelmi munkával is hozzájárul Keszthely patinás vendéglátó helye, [...] tovább »
Szabadics pultról az ünnepi asztalra
A bevásárlócentrumok mai divatvilágában is vannak olyan boltok, amelyek nem hagyják feledésbe menni, hogy a [...] tovább »
Babainfó
A keszthelyi kórházban december 5 - 11. között születtek: tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiütéses Aluinvent-DVTK győzelem a sereghajtó otthonában
Miskolc - A diósgyőri női kosárlabdacsapat megnyerte a 2017-es esztendő utolsó bajnokiját. tovább »
Női kézilabda-vb – A francia válogatott nyerte a döntőt
Hamburg - Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Megnevezte szűkített keretét Bíró Attila
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 19-ről 13 fősre szűkítette [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása