Frissítve:

Kultúrházak Éjjel-Nappal

Kultúrházak Éjjel-Nappal
A Kultúrházak éjjel-nappal országos közművelődési akció 2013-ban a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg.

hiba beküldése

„Kultúrházak éjjel-nappal” országos közművelődési akció neve kifejezi azt, hogy az intézmények a nap bármely szakában a látogatók szolgálatában álltak és állnak.

Az egész országot behálózó, a kisebb településeken szinte egyedüli kulturális szolgáltatóként jelenlévő kultúrházak, faluházak, a nagyobb településeken közművelődési feladatokat ellátó művelődési és közösségi házak, központok és többfunkciós intézmények 2013. február 8-10. közötti napokban, farsang utolsó hétvégéjén mutatkoznak be éjjel vagy nappal, avagy mindkét napszakban sokoldalúságukat bizonyítva.

A Déryné Kulturális Központ az alábbi programokkal várja az érdeklődőket 2013. február 8-án, pénteken:

 

Berta Márton festőművész “A Biblia és a Szentföld kincsei” című kiállítása a II. emeleti díszteremben

 

17.00 órától

– a Zabhegyező Gyermekanimátor Egyesület foglalkozásai (arcfestés, farsangi maszkok készítése)

Szakkörök bemutatkozása: csipkeverők, kunhímzők, foltvarrók, modellezők

Állj be közénk! Néptáncosok nyílt foglalkozása és táncház – vezeti Oroszné Millinkhoffer Rita

 

19 órától

Németh Mihály: Kenyai utazásom (úti beszámoló)

 

21.00 órától

SAMSARA – színes, szöveg nélküli, amerikai dokumentumfilm vetítése (99 perc)

A ‘szamszára’ szanszkrit szó, lényege az élet örök körforgásában változó jelenségek mélyebb értelmezése. Ez adja a film kiindulási pontját is: Frickle és Magidson azt a megfoghatatlan, mégis működő összekapcsolódási pontot kutatja, mely a keleti vallások szerint átível életeinken, újjászületéseinken.
A stáb 5 éven keresztül, 5 kontinens 25 országában forgatott. A csodálatos felvételeket 70mm-es filmre rögzítették, ennek köszönhető a döbbenetes vizuális élmény, melynek alapját a szent földek, a katasztrófa sújtotta övezetek, ipari komplexumok és természeti csodák lélegzetelállító látványa adja.

A rendezvény plakátja

Déryné Kulturális Központ  

Karcag, Dózsa Gy.u.5-7.



További hírek a Karcag kategóriából
Heti menüajánlatok (39. hét • 2017. szeptember 25-től 29-ig)
Válogasson karcagi éttermek napi menüajánlatai közül! tovább »
Heti menüajánlatok (38. hét • 2017. szeptember 18-tól 22-ig)
Válogasson karcagi éttermek napi menüajánlatai közül! tovább »
Lebukott a karcagi drogdíler – videóval!
Előzetes letartóztatásba került az a karcagi férfi, akit a rendőrség kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít. tovább »
Rablás Karcagon
A karcagi rendőrök két órán belül elfogták a rablással megalapozottan gyanúsítható férfit. tovább »
Karcagi betörő rendőrkézen
A szomszéd zavarta meg a betörőt Karcagon. A rendőrök perceken belül elfogták a gyanúsítottat. tovább »
Ki látta?
A Karcagi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy ellopott elektromos kerékpár megtalálásában. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nem pánikolnak Balmazújvárosban
Balmazújváros - Pogacsics Krisztián szerint nem lógnak ki az élvonalból, és ezt bizonyítani is szeretnék. tovább »
Kiütéses böszörményi siker a Göcsej ellen
Hajdúböszörmény - Egy gólt sem engedélyezett ellenfelének a Quirikó Vivien által vezetett HTE. tovább »
Nyírbátori FC – Élni tudtak a lehetőséggel
Nyírbátor - Nem érződött a hétközi meccs fáradtsága, így harmadik hazai meccsét is megnyerte a Nyírbátori [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Sokat dolgoztak, de sokat is hibáztak
Kisvárda - Kondás Elemér vezetőedző reméli, hogy nem okoz törést a csapat teljesítményében a Szolnok elleni [...] tovább »
Szoros meccsen veszített az Apagy, a Kisvárda és a Záhony is
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Asztalitenisz csapatbajnokságok: Az NB III-as megyei rangadón a Fehérgyarmat legyőzte az [...] tovább »
Ők az igazi gólvadászok!
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt.-csoportjában kibérelték maguknak a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása