LABDARÚGÁS: Sorozatban harmadszor bajnok a Debrecen

A Debrecen labdarúgócsapata sorozatban harmadszor szerezte meg a bajnoki címet, miután a 28. forduló hétfő esti mérkőzésén hazai pályán 4-1-re legyőzte a REAC együttesét, és ezzel behozhatatlan pontelőnyre tett szert a második helyezett MTK előtt. A Debrecen első vidéki csapatként triplázott a bajnokságban.

Hatalmas elánnal kezdte a találkozót a Loki, és már a hetedik percben megszerezte a vezetést Szilágyi lövését követően. Az előny birtokában kissé visszavett az iramból a hazai csapat, ám a REAC így sem tudott veszélyes helyzetet kialakítani. A Debrecen egy kapu előtti kavarodást kihasználva 2-0-ra módosította az eredményt. Fordulás után a vendégek Nyerges fejesének köszönhetően szépíteni tudtak, így újra nyílttá vált az összecsapás. A bekapott gól felébresztette a Lokit, sok lehetőséget alakított ki, és a 72. percben Leandro újra kétgólosra növelte az előnyt. A meccs hajrájában teljesen kitámadott a rákospalotai alakulat, ám nem tudtak túljárni Csernyánszki eszén, sőt Dzsudzsák a 82. percben végképp eldöntötte a találkozó sorsát.

Magyar labdarúgó-bajnokság, 28. forduló, eredmények:
Debrecen-REAC 4-1 (2-0)
G. Szilágyi (7.), Leandro (28., 72.), Dzsudzsák (82.), ill.: Nyerges (57.)

Szombaton játszották:
Tatabánya-Újpest 3-2
Paks-Honvéd 1-2
Vasas-Pécs 3-3
Vác-ZTE 0-5
Kaposvár-Sopron 2-2

Pénteken játszották:
Fehérvár-Győr 2-1

Kedden játszották:
MTK-DVTK 4-2

A bajnokság állása:
1. Debrecen 63 pont / 28 mérkőzés (már bajnok)
2. MTK 55 / 28
3. ZTE 52 / 28
4. Újpest 49 / 28
5. Vasas 42 / 28
….
13. REAC 33 / 28



.
SZUPERINFO.HU