Frissítve:

„Lakodalmas kerámiák” versenyeztek

„Lakodalmas kerámiák” versenyeztek
Debrecen – Stílusosan, sátorban, zöld gyepen mutatkoznak meg a közönségnek az V. nemzetközi fazekasfesztiválhoz kapcsolódó pályaművek – amelyek ezúttal a lakodalom jegyében születtek.

hiba beküldése

Ez volt a tematikája ugyanis az idei fazekaspályázatnak, amelyre – az ország különféle tájairól – huszonnyolc alkotó csaknem négyszáz alkotása érkezett. A művekből május 10-én, csütörtökön nyílt kiállítás a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum parkjában (Debrecen, Péterfia utca 28.). Megnyitóbeszédében V. Szathmári Ibolya megyei múzeumigazgató rámutatott: az egyébként igen szigorú zsűri egyetlen alkotást sem „zsűrizett ki”, mindegyik művet kiállításra érdemesnek tartotta; mint fogalmazott, hosszú idők óta nem érkezett ilyen színvonalú pályázati anyag, mint ahogy olyan sem fordult elő, hogy mindegyiket elfogadják kiállításra.
A műveket bemutató kiállítás május 13-áig tekinthető meg az emlékmúzeum udvarán, naponta 10 és 18 óra között. A helyszínen fazekasjátszóház várja az érdeklődőket május 11–12-én 14–16 óráig, Herczeg Csaba vezetésével. A május 11. és 13. közt zajló V. nemzetközi fazekasfesztivál megnyitóját pénteken, 10.30-kor tartják a cívisváros főterén.

Fazekasok a „dobogón”
Fődíj: Szűcs Imre, Tiszafüred
I. díj: ifj. Fazekas István és Hákli Tímea, Nádudvar
II. díj: Verseghy Ferenc, Tolna
III. díj: Csuti Tibor, Zalaegerszeg



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása