Frissítve:

Lebutított okosmérőprogram

Lebutított okosmérőprogram
Gyakorlatilag leállt a szolgáltatók által tavaly elindított okosmérő-mintaprogram – tudta meg az EnergiaFocus.hu iparági forrásokból.

hiba beküldése

A projektet az eredeti tervek szerint idén januárban élesítették volna, a szükséges eszközök felszerelése a háztartásokban már el is indult, azonban az egész program gerincét adó informatikai háttér kiépítése nem történt meg – a rezsicsökkentés miatt pedig ennek nem is látják már értelmét a szolgáltatók. Nincs igazán értelme folytatni az okosmérő-mintaprogramot a jelenlegi szabályozási környezetben – vélekedtek az EnergiaFocus.hu iparági forrásai. A kormány rezsicsökkentésre vonatkozó intézkedései ugyanis gyakorlatilag pont a pilot projekt gyakorlati hasznát lehetetlenítik el. Az okosmérők egyik lényege ugyanis éppen az lenne, hogy a szolgáltatók a jelenlegieknél sokkal rugalmasabb tarifákat kínálhassanak a fogyasztóknak. Így például azokban az időszakokban olcsóbb lehetne az áram, amikor alacsony a felhasználás, ezzel ösztönözve az ügyfeleket arra, hogy kiegyensúlyozottabb módon vegyék igénybe az áramot. Az általunk megkérdezett szakértők szerint viszont a januári 10 százalékos gáz-, áram- és távhődíjcsökkentéssel egyértelművé lett, hogy Magyarországon nincs ma létjogosultsága egy új típusú, modernebb tarifarendszernek, hiszen az állami beavatkozás minden erre irányuló kísérlet alól kirántja a talajt. Ennek köszönhető, hogy bár az egyetemes szolgáltatók tavaly ősszel elkezdték felszerelni a kiválasztott háztartásokban az okosmérőegységeket, az azokat szabályozó, illetve leolvasó informatikai háttér máig nem épült ki. 

 



További hírek a Budapest kategóriából
Radics Gigi: „Hiszek abban, hogy a kimondott szónak ereje van”
■ Javában tart az RTL Klubon az X-Faktor 2017-es évada, amelyben Puskás Peti, Bye Alex és Gáspár [...] tovább »
Megjelent Tompos Kátya második albuma a Holdjárat
A Holdjárat misztikus utazás, melynek a végén felkavaró vagy épp megnyugtató, összeolvasztó vagy [...] tovább »
Szexről és Budapestről mesélnek új klipjükben
Közel 20 éve léteznek, de továbbra is keresik az új utakat és az izgalmat a zenében. A Roy és Ádám Trió [...] tovább »
Lilu saját websorozatával hódítja meg az online világot
■ Lilu mindig is kereste az új kalandokat és kihívásokat. Tévés fronton megannyi siker részese [...] tovább »
Őszintén Kikiről, Kikivel
■  A Sláger TV Bencze házhoz megy című műsorának vendéglátója Patkó Béla, Kiki volt. tovább »
Adományokat gyűjt a Republic ünnepi koncertjén
■ A karácsonyi visszavonulás előtt idén is egy meglepetésekkel teli koncertet ad a Republic [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rédli András erődemonstrációt tartott a legnanói vk döntőjében
Budapest - Nyolc év után nyert ismét világkupa-versenyt Rédli András, aki elmondása szerint a párbajtőrözők [...] tovább »
Forma–1 – Mennyei környezetben ér véget
Abu-Dzabi - Ismét egy nagyon hosszú idény végéhez érkeztünk, aminek egy csendes levezetése következik a [...] tovább »
BL: nem mehetnek biztosra a Kékek
Barcelona, Torinó - A Juve–Barca derbi mellett is láthatunk csemegének ígérkező összecsapásokat a szerdai [...] tovább »
Barcelona-fölény az Évszázad csapatában
Barcelona - Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja jövő héten mutatja be az idei legjobb [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és a csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Sajósenye-Arnót: Fociházasság után békés válás
Arnót, Sajósenye - Az idei év végén lezárul a Sajósenye–Arnót együttműködés a megyei labdarúgásban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása