Frissítve:

Letették Újbuda új templomának alapkövét

Letették Újbuda új templomának alapkövét
Újbuda képviselő-testülete 2001-ben kötött előszerződést az Etele út 3. szám alatt álló telekre.

Az önkormányzat templomépítés és plébániaközpont-létrehozás céljára szándékozott átadni a területet a Lágymányosi Szent Adalbert-plébániának. A leendő templomot, amelynek alapkövét a napokban helyezte el Erdő Péter bíboros, Boldog Meszlényi Zoltánnak szentelik. – Amikor egy egyházmegye a Szentatya döntése alapján egy új boldogot vagy szentet kap, illendő, hogy szenteljenek neki templomot is. Meszlényi Zoltán vértanút 2009 őszén avattuk boldoggá. Azóta új templom ebben az egyházmegyében nem épült. Íme, itt az első alkalom, éljünk vele – emelte ki Erdő Péter bíboros. Hoffmann Tamás polgármester megerősítette, eddig is támogatták a templom megépítését, és a jövőben is minden olyan segítséget megadnak, mely szükséges ahhoz, hogy minél hamarabb elkészülhessen. Az építési munkák idén júniusban kezdődnek el, és várhatóan három évig tartanak.

 

 

hiba beküldése



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása