Frissítve:

Lezárult a hódmezővásárhelyi kórház épülettömbjének korszerűsítése

Lezárult a hódmezővásárhelyi kórház épülettömbjének korszerűsítése
Lezárult a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet „A” épülettömbjének energetikai korszerűsítése, a projekt szorosan illeszkedik a kórház hosszú távú fejlesztéseinek sorába – közölte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

 

 

Kallai Árpád tájékoztatása szerint a beruházás teljes költsége 308,5 millió forint, ebből az uniós és állami támogatás összege 152,5 millió volt.

 

A főigazgató elmondta: az egyéves program keretében az épület régi és új szárnyaiban megújult a fűtési rendszer és a használati meleg víz hálózata, de kicserélték az elavult nyílászárókat is. A beruházás eredményeként évente csaknem 83 500 köbméter földgázt takarít meg az intézmény.

 

Az önkormányzat 2010-ben nyújtott be pályázatot a gyógyító munkában központi szerepet betöltő épület – itt találhatók az aktív osztályok, a diagnosztika, a műtő, az intenzív osztály – felújítására. A projekt célja az energiafelhasználás csökkentése volt a kórház „A” épülettömbjében.

 

A beruházás nyomán megszűnt a központi kazánház, amely a sterilizáló számára biztosította a gőzt, helyette új, korszerű és energiatakarékos helyi gőzfejlesztőt építettek be. Az épület diagnosztikai szárnyában lévő régi kazán helyett két kondenzációs kazán működik, a cirkulációs melegvíz-vezeték kiépítésével korszerűsítették a fűtési hálózatot, továbbá kicserélték a régi, elavult, műszakilag rossz állapotú külső nyílászárókat.

 

A kórház vezetője szólt arról is, hogy a hosszú távú fejlesztések keretében hamarosan elindul egy új beruházás, amelynek során átépítik az alagsort, akadálymentessé teszik az épületet és a sterilizálót is átépítik. A további célok közt szerepel a diagnosztika, az intenzív osztály és a szülőszoba korszerűsítése is.

 

Emellett a közelmúltban integrálódott makói kórház fejlesztései is napirenden vannak. Ott egy pszichiátriai nappali kórház kialakításán dolgoznak és román-magyar pályázati forrásból a járóbeteg-ellátó szakrendelő felújítása valósulhat meg a jövőben, de további fejlesztéseket is terveznek – tette hozzá a főigazgató.

 

(MTI)

 



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A játékosok átérezték a mérkőzés fontosságát. Jó szájízzel búcsúzunk a hazai közönségtől”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 29. fordulójában három mérkőzést játszottak [...] tovább »
„Eljöttünk, megtettük a kötelességünket”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportja 29. fordulójának szombati történései. tovább »
„Nyögvenyelős győzelem, de ezért is 3 pontot adnak”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 29. fordulójában négy mérkőzést játszottak szombaton. tovább »
„Én is gratulálok mindenkinek aki segített abban, hogy…”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 29. fordulóját szombaton játszottak le. tovább »
” A második félidőre összeestünk, mint az aludttej”
Hajdú-Bihar - Mutatjuk a megyei másodosztály déli csoportjában játszott meccsek eredményeit, és megszólalnak az [...] tovább »
Genfi tenisztorna – Fucsovics Márton: gyerekkorom óta erről álmodtam
Budapest/Genf - Büszkén és meghatottan nyilatkozott az MTI-nek Fucsovics Márton, miután szombaton megszerezte [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása