Frissítve:

Litvinyenko-ügy – Orosz közeledés Londonhoz

Az orosz ügyészek hétfőn sajtótájékoztatón ismertetik, milyen formában működnek együtt az angol hatóságokkal a Litvinyenko-ügyben – jelentette be az orosz ügyészség szombaton.

London és Moszkva között a brit fővárosban meggyilkolt egykori titkosügynök miatt az utóbbi időben feszültté vált a viszony, a héten előbb a britek, majd az oroszok utasították ki a másik állam 4-4 diplomatáját.
A brit hatóságok Andrej Lugovoj korábbi KGB ügynököt vádolják azzal, hogy tavaly novemberben sugárzó anyaggal megmérgezte Litvinyenkót egy londoni hotelben. Az orosz ügyészség is vizsgálatot indított az ügyben, amiben szintén Lugovoj az egyik gyanúsított. Anglia Lugovoj kiadatását kérte, de Oroszország ezt visszautasította.

A kirobbant vita miatt a héten a két ország kitiltotta a másik állam 4-4 diplomatáját, és mindketten a vízumfeltételek szigorításával fenyegetőztek.
Livinyenko brit állampolgár volt. A britek kételkednek az orosz bíróság pártatlanságában, ezért ragaszkodnak hozzá, hogy brit bíróság elé álljon a gyanúsított Lugovoj.

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Öt terroristát “semlegesítettek” Karacsáj- és Cserkeszföldön
Moszkva - - Öt terroristát "semlegesítettek" hétfőn az észak-kaukázusi Karacsáj- és Cserkeszföldön - [...] tovább »
Brexit – Theresa May: Nagy-Britannia törvénybe foglalja az EU-állampolgárok jogosultságait
London - A brit miniszterelnök szerint a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságait [...] tovább »
Angela Merkel gratulált az új osztrák kancellárnak
Berlin - Angela Merkel német kancellár hétfőn telefonon gratulált Sebastian Kurznak osztrák kancellári [...] tovább »
Videó: Kézigránátos rablót lőttek le az ukrán rendőrök (18+)
Ukrajna - A rendőrök golyói oltották ki annak a rablónak az életét, aki egy járőrkocsit zsákmányolva, [...] tovább »
Elfogták a vasárnapi hamburgi robbantás feltételezett elkövetőjét
Berlin - Elfogták a Hamburgban vasárnap történt robbantás feltételezett elkövetőjét, egy 51 éves német [...] tovább »
Zaklatási ügyek – Dokumentumfilm készül a Weinstein-botrányról
London - Dokumentumfilmet készít a BBC Two a szexuális zaklatással, erőszakkal és helytelen viselkedéssel vádolt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fotók: Kerekesek az Egyetem­városban
Miskolc - Mintegy 170-en indultak tegnap a Miskolc-Egyetemvárosban, a Herman Ottó Tudományos Közhasznú Egyesület [...] tovább »
Nagy Kinga bronzérmes lett Spanyolországban
Burgos - Junior párbajtőr Világkupa-versenyt rendeztek szombaton a spanyolországi Burgosban – 189 indulóval. tovább »
Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség új elnöke
Budapest - A kétszeres világbajnok Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) új elnöke, mivel hétfőn az [...] tovább »
DVSC-TVP: visszatérnek a debreceni vb-szereplők
Debrecen - Három DVSC-TVP-játékos lépett pályára a németországi világbajnokságon. Madalina Zamfirescu [...] tovább »
DVSC: Takács Tamás volt a leghatékonyabb, óránként betalált az ellenfélnek
Debrecen - Az NB I góllövőlistáját Varga Roland vezeti 13 találattal, ám van egy játékos, aki őt és a teljes [...] tovább »
Videó: A gokartpálya közepén bunyózott két pilóta
Brazíila - A futamon Felipe Massa korábbi F1-versenyző is indult, az ő csapattársa volt az egyik résztvevő. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása