Frissítve:

Magyar-kazah – Már a Nemzetek Ligájára építi csapatát a szövetségi kapitány

Telki – Már az ősszel rajtoló Nemzetek Ligájára építi csapatát Georges Leekens, aki a magyar labdarúgó-válogatott kispadján pénteken, a kazahok elleni barátságos mérkőzésen mutatkozik be.

hiba beküldése

“Minden meccset fel kell használni a jövő építésére” – felelte az MTI kérdésére csütörtöki sajtótájékoztatóján a szakvezető. Mint mondta, támadásban jó játékosokkal rendelkezik, de figyelni kell a védekezésre is, mivel rendkívül fontosnak tartja a stabilitást. Kiemelte a labda nélküli játékot, a nyomásgyakorlást, az ellenfél hibára kényszerítését, valamint a megfelelő támadásépítések fontosságát.

“A fókusz az erősségeken van. Tudunk játékos focit játszani. A futballistáim technikailag jók, de túl sokat gondolkoznak a hibáikon” – fogalmazott. Hozzátette, az intelligencia megvan a futballistákban, felelősségvállalás kell, valamint az, hogy csapatként és egyénileg is javuljanak. “Nem ajándékcsomagot kaptam a válogatottal, de nem is hiszek az ajándékokban, csak a kemény munkában.”

A magyar csapat pénteken 19 órától mérkőzik a kazahokkal a Groupama Arénában, majd kedden 20 órától ugyanott a skótokkal.

Leekens azt is elmondta, a júniusi, fehéroroszok és az ausztrálok elleni két felkészülési meccset követően már jó elemzést tud majd adni, s szeptemberre készen fognak állni az éles mérkőzésekre.

Felidézte, korábban belga szövetségi kapitányként már meccselt kazahok ellen, és azt a kazah csapatot éppen magyarországi elődje, Bernd Storck irányította.

“Rossz mérkőzés volt, de nyertünk. Most szeretnék egy jobb meccsen nyerni” – hangsúlyozta.

Az összeállításról annyit elárult, hogy a kapuban biztosan Gulácsi Péter fog kezdeni, a többiekről péntek reggel dönt. Viszont biztosan Dzsudzsák Balázs lesz a csapatkapitány, és valószínűleg Otigba Kenneth is bemutatkozik a nemzeti együttesben. A kapitány szerint a játékosnak nehéz dolga lesz a debütálásakor, de mindent megtesz majd, hogy megmutassa magát, és kitűnjön.

A belga tréner elmondása szerint a játékosok jó állapotban vannak, bár a kínai klubcsapatától érkező Guzmics Richárd például 28 órát utazott, így fáradt, és az időeltolódás is zavarja, ám a csapat teljes harci készültségben van.

“Jól érzem magam a válogatottnál, nem készültem máshogy, mint a korábbi meccsekre, hisz mindig próbálom a maximumot kihozni” – mondta a sajtótájékoztatón Otigba. A Ferencváros 25 éves védője korábban csak a korosztályos válogatottakban játszott, legutóbb 2014-ben az U21-es csapatban. Otigba édesapja nigériai és a játékos is az afrikai országban született. Az elmúlt években a nigériai szövetség is figyelemmel követte Otigba teljesítményét, ám játékára az afrikai ország válogatottjában végül nem került sor.

“Nagy út vezetett idáig, sok volt a fent és a lent, de ez minden játékos karrierjében előfordul. Izgatottan várom, fittnek érzem magam, és szerencsére a sérülések is elkerülnek” – jegyezte meg a hátvéd, hozzátéve, hogy a válogatottnál mindenki elszánt az edzéseken, meg akarják mutatni az új szövetségi kapitánynak, hogy kezdőben a helyük.

Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa kiemelte, szerencsésnek érzi magát, hogy nagyszerű csapatban játszik.
“Fontos, hogy a két meccset sikerrel vegyük, majd a klubommal minden fronton helyt álljunk. Az utolsó hét jól sikerült a Lipcsével, jó hangulatban érkeztem a csapathoz” – utalt a címvédő Bayern München felett aratott vasárnapi 2-1-es sikerre. – “Ennél ideálisabb helyzet nincs egy labdarúgónak, minthogy majdnem az egész szezonban heti két meccset játszik.”

A bajorok elleni sikerre kitérve elmondta, már többször közel álltak a legyőzésükhöz, s most végre sikerült, s ez mérföldkövet jelent a Leipzignek.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kollégisták Vasvári Kupája Tiszavasváriban
Tiszavasvári, Nyíregyháza, Záhony - Május 17-én, csütörtök délután tizenhatodik alkalommal rendezik meg [...] tovább »
A világ minden tájáról: irány az új Diósgyőri Stadion!
Miskolc - Csütörtökön tesztmérkőzést játszik a DVTK 2010/2011-es idényben NB II-es bajnokságban diadalmaskodó [...] tovább »
DVSE: az ötödik hely is meglehet
Debrecen - Szőke Szabolcs elmondta, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy minél előrébb végezzenek. tovább »
Cristian Ugalde Veszprémből Hannoverbe igazol
Budapest/Veszprém - Hat év után távozik Cristian Ugalde a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatától. tovább »
Soling Eb – Nyolc ország 22 csapata Alsóörsön
Alsóörs - Nyolc ország 22 csapata indul a jövő kedden kezdődő vitorlázó Soling Európa-bajnokságon, amelynek [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Szolnok-Eger párharc már az elődöntőben
Budapest - Az elmúlt öt évben csak a fináléban csaptak össze, most azonban már az elődöntőben találkozik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ombudsman: kockázatos a kiskorúaknál a vízi sportok edzésein használt hypoxiás módszer
Budapest - Az ombudsman szerint fokozott kockázatot jelent a 15 évesnél fiatalabb sportolókra a vízi sportok [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása