Frissítve:

Magyar labdarúgó-válogatott – Kazahsztán ellen mutatkozik be Leekens

Georges Leekens Georges Leekens - © Fotó: AFP / Khaled Desouki
Budapest – A magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Georges Leekens március 23-án hazai pályán mutatkozik be, az ellenfél Kazahsztán együttese lesz.

hiba beküldése

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának vasárnapi beszámolója szerint négy nappal később szintén hazai környezetben Skócia csapatát fogadja a magyar válogatott. Előbbi találkozó 19, utóbbi 20 órakor kezdődik.

“Ez egy teljesen új kezdetet jelent, vagyis a múltban történtekkel már egyáltalán nem szeretnénk foglalkozni. Két teljesen eltérő stílusú csapat ellen tudjuk majd kipróbálni magunkat – alapvető szempont volt az ellenfelek kiválasztásakor, hogy minél többféle helyzetben, több játékstílus ellen derüljön ki a válogatottról, hogy mire képes” – mondta a belga szakember, akit október végén neveztek ki a válogatott élére, ám a csapat novemberi mérkőzésein még nem ő ült a kispadon.

A kapitány mindezek mellett kifejtette, hogy ezen a két mérkőzésen nem az eredmény lesz a legfontosabb, hanem hogy lássa, miként tudja a csapat megvalósítani az edzői stáb elképzeléseit. Szintén fontos célként fogalmazta meg, hogy a két hazai találkozón a válogatott újra találkozhat a szurkolókkal, mert fontos, hogy ők újra a csapat mögé álljanak.

“Ez viszont nem fog az ölünkbe hullani, ezt ki kell érdemelnie a csapatnak a pályán mutatott odaadással, elszántsággal, küzdeni akarással. Úgy kell játszanunk, hogy ismét büszkék lehessenek a válogatottra!” – jegyezte meg Leekens, aki szerint minden sportolóval megesik, hogy botlik, de ilyenkor úgy kell felállni a padlóról, ahogy az sportemberekhez illő és méltó.

A világranglistán jelenleg 135. kazah válogatottal eddig egyszer csapott össze a most 54. helyen lévő magyar együttes, mely 2014 júniusában 3-0-ra győzött.

A világ legrégebbi nemzeti csapatának számító skót válogatott 32. a FIFA rangsorában. Korábban mindössze nyolcszor küzdött meg egymással a két együttes, s két-két skót győzelem és döntetlen mellett négy magyar siker született. Legutóbb 2004. augusztus 18-án 3-0-ra nyertek a magyarok.

A magyar női válogatott a világbajnoki selejtezőben április 5-én a svédeket fogadja, majd négy nappal később Horvátországba utazik, előtte pedig február 27. és március 8. között a 12 csapatos Ciprus Kupa elnevezésű felkészülési tornán vesz majd részt.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kék Cápák – Minimálisnak mondható hátránnyal jöttek haza
Nyíregyháza - A végére felzárkózott a Nyíregyháza Blue Sharks a férfi kosárlabda NB I B csoport ötödik [...] tovább »
Kutatási eredményeiket ismertették a hallgatók
Debrecen - Sporttudományi kutatásaikról számoltak be a Nyirkos István Szakkollégium tagjai csütörtökön a [...] tovább »
Bükkzsércen ismét válaszút elé érkezett a focicsapat
Bükkzsérc - A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságok első aranyérmese a Bükkzsérc együttese lett. tovább »
Jó barátok lettek a tanítványokból
Nyíregyháza - Pénzes József legnagyobb boldogsága, hogy szerető család és egykori, hálás kosarasok veszik körül. tovább »
Jégkorong Erste Liga – Három csapat csatlakozna
Budapest - Három csapat, a Vasas, a Debrecen (DEAC) és a Gyergyószentmiklós kíván csatlakozni a jégkorong Erste [...] tovább »
Női kézilabda Eb-selejtező – Kiss Éva kikerült a keretből
Budapest - Kiss Éva, a bajnok Győri Audi ETO KC kapusa sérülés miatt kikerült az Európa-bajnoki selejtezőkre [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Monacói Nagydíj – Élen a Red Bullok az első szabadedzésen
Budapest/Monte-Carlo - A Red Bull két pilótája, az ausztrál Daniel Ricciardo és a holland Max Verstappen zárt az [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása