2018.07.2 11:31; Frissítve: 2018.07.2 11:31


Rohingjákon segítenek magyar önkéntes orvosok Bangladesben

Rohingjákon segítenek magyar önkéntes orvosok Bangladesben
Budapest – Jövő hétfőn Bangladesbe indul egy magyar önkéntes orvosokból álló csoport, hogy az ottani menekülttáborban élő 1,3 millió – többségében rohingja – embernek segítsen, akiknek a monszun is nehezíti az életét – közölte a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.

Juhász Márton azt mondta, a kinti egészségügyi minisztérium kérésére az orvosi csapatban elsősorban aneszteziológus, szülész-nőgyógyász és fogorvos van, rajtuk kívül többen az általános orvoslás területén is segítenek majd.

Hangsúlyozta, mivel a repülőtársaság támogatja a kiutazásukat, sok kötszert, gyógyszert és orvosi műszert tudnak magukkal vinni.
A Magyar Református Szeretetszolgálat alapvetően a Kárpát-medencében tevékenykedik, de van egy orvos csoportjuk, amely olyan helyeken segít, ahol valamilyen nagyobb humanitárius katasztrófa történik – mondta Juhász Márton.

Hozzátette, ősszel és télen is szeretnének majd visszamenni, hogy egy komolyabb víztisztító berendezést juttassanak el a helyieknek, valamint ajándékot és élelmiszert vigyenek a gyerekeknek karácsonyra.

-MTI-

hiba beküldése



Makó.
SZUPERINFO.HU




Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása