Frissítve:

Médiatábor a Balatonnál

Médiatábor a Balatonnál
Médiatábor a …

hiba beküldése

A média világa iránt érdeklődő fiatalokat nagy újdonság várja idén nyáron a Balaton déli partján.

Június 30. és július 6. között egy újságírókból és rendezőből álló csapat médiatábort szervez Zamárdiban a 12-18 év közötti diákoknak. A fővárosban rendszeresen megrendezett, 12 éves tapasztalattal rendelkező tábor idén nyáron új helyszínnel, Zamárdival bővült. A média sokszínű világa iránt érdeklődők az egy hét alatt megismerkedhetnek a média kulisszatitkaival, és felejthetetlen élményekkel gazdagodhatnak. A zamárdi táborlakók július első hetében ellátogathatnak majd a környékbeli szerkesztőségekbe, beavatást nyerhetnek az újságírás műhelytitkaiba. Kommunikációs játékok is várják a diákokat, és persze a Balaton partjához közeli táborhely fürdési lehetőséget is nyújt. A médiatábor középpontjában a filmforgatás áll. A vezetők között lesz Benedek Ágnes újságíró, pedagógus és Tóth Emese újságíró, blogíró, a kommunikációs játékok felelőse. Zamárdiban egy régi táboros, Simon Emőke is segíti a munkát, aki filmrendezőnek készül, a MultiTalent Musical Iskola tagja, a Kálmán Imre Diák Stúdió rendezője. A Balaton parti tábor előnye, hogy a környéken lakó gyerekeknek lehetőségük nyílik a bejárós formát választani, illetve a távolabbi városokból érkezők a bentlakásos táborra jelentkezhetnek. A „pénztárcabarát” tábor költségeihez a gyerekek is hozzájárulhatnak, hiszen a fiatalok médiához való viszonyáról legjobb cikket beküldő diák féláron nyaralhat. A Balaton parti médiatáborról bővebb információk a http://mediatabor.uw.hu honlapon olvashatóak, ahonnan a jelentkezési lap is letölthető.

M.B. 



További hírek a Siófok kategóriából
Nagyberényi győztes kis fürkészek
Első helyezést értek el a Nagyberényi Dr. Faust Miklós Általános Iskola diákjai a „KIS FÜRKÉSZ” [...] tovább »
Madarak és fák napja vetélkedő
A Nagyberényi Dr. Faust Miklós Általános Iskola csapata nyerte meg a Madarak és fák napja alkalmából [...] tovább »
Az ingatlanszakmáról napjainkban
A munkaerőhiány napjainkban számtalan területen, így az ingatlanforgalmazás terén is egyre jelentősebb. A [...] tovább »
I. Siófoki Sakkfesztivál
Május 13-án rendezte meg a Sió-sakk S.C. a Jubileumi 50. Siófoki Városi Sakkversenyt, és egyben az I. Siófoki [...] tovább »
Bemutatkozik a Szépvölgyi ház
Siófok nyugati részén, a városközponthoz és a Balatonhoz egyaránt közel eső, csendes kis utcában, akár a [...] tovább »
Krúdys siker a Szakma Sztár döntőjén
Harmadik helyezést ért el szakács kategóriában Illés Ervin, a siófoki Krúdy tanulója a Szakma Sztár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Újra benépesül a debreceni atlétikai stadion
Debrecen - A Kelet Kupa után egy héttel, május 27-én ismét megrendezik Debrecenben hazánk egyik legnagyobb gyermek [...] tovább »
DVTK vs. DVSC – Nem ők azok, bennmaradt, és megtippelhetetlen…
Miskolc - Pajkos Jánost, a DVTK és a DVSC egykori edzőjét kicsalja Mező­kövesdre volt csapatainak csatája. tovább »
„Kádár idején jobb volt”
Miskolc - Feltettük kérdéseinket, Aranyosi Péter „tolmácsolta”, a Dinamo Kijev profija, Kádár Tamás [...] tovább »
Everest-expedíció – Klein Dávid feladta
Budapest - Suhajda Szilárd után Klein Dávid is visszafordult a Mount Everestről a 8848 méteres csúcs elérése [...] tovább »
Ez sem kevés, de lehetne több is
Nyíregyháza -  Végig vezetve nyerte meg a pénteki, Győr elleni meccsét a Nyíregyháza Blue Sharks, amely az NB I [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Minden szombati döntőben lesz magyar hajó
Szeged - Minden szombati döntőben lesz magyar hajó a szegedi kajak-kenu világkupán: a péntek délutáni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása