Médiatanács: a szülők harmada naponta hagyja felügyelet nélkül tévézni három év alatti gyermekét

  25 máj 2018

Budapest – A szülők közel harmada naponta hagyja felügyelet nélkül tévézni gyermekét – állapította meg a három éven aluli gyerekek médiahasználati szokásairól a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által készített felmérés, amelyről az NMHH Kommunikációs Igazgatósága pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Mint írták, a médiatanács elfogadta és közzétette az NMHH által a három éven aluli gyermekek médiahasználati szokásait vizsgáló felmérés eredményét. A nem reprezentatív felmérés során októbertől februárig, több mint ezer, online és papíralapú kérdőívet töltöttek ki az önkéntesek.
A kisgyermekeik tévézéssel töltött ideális időtartama a megkérdezettek 37,4 százaléka szerint maximum fél és egy óra közötti, 26,4 százalék határozott meg kevesebb, mint fél órát, 17,6 százalék egyáltalán nem szeretné, hogy gyermeke tévézzen, a szülők egyhatoda (15,8 százalék) az 1-2 óra közötti, míg elenyésző része (2,9 százalék) a 2-3 óra közötti időtartamot is reálisnak tartotta.
A szülők közel harmada (29,1 százalék) mondta azt, hogy naponta hagyja felügyelet nélkül bekapcsolva a tévét, ami különösen veszélyes lehet a kisgyermekre nézve – tette hozzá az NMHH Kommunikációs Igazgatósága.
A felmérés szerint a szülők körében a gyermekeknek vagy nekik is műsorokat sugárzó csatornák között az M2 Petőfi volt a vizsgált időszakban a legnépszerűbb (43,7 százalék), amelyet a Minimax (28,3 százalék) és a Nick JR. (22,6 százalék) követett.
A felmérés szerint a megkérdezett szülők több mint fele azonosított már gyermeke viselkedésében olyan jellegzetességet (mozdulatot, hanglejtést, dallamot), amelyet vélhetően egy médiaeszközön látott alkotásból sajátított el.
A három éven aluli korosztályban a tévézéshez képest kevésbé jellemző az internetezés: a szülők több mint harmada (35,1 százalék) egyáltalán nem internetezik a gyermekével, aki igen, az – az eszközhasználatot tekintve – leginkább okostelefonon keresztül (38,5 százalék). Táblagéppel (24,1 százalék), illetve számítógéppel (23,1 százalék) jóval kevesebben csatlakoznak a világhálóra, ami azt jelenti, hogy minél kisebb és minél hordozhatóbb az eszköz, annál nagyobb szerepet kap a gyermek mellett – derül ki a felmérésből.
Azok a szülők, akik hasznosnak tartják a különböző eszközöket gyermekük szempontjából, úgy gondolják, hogy ezáltal bővíthetik a legkisebbek ismereteit, fejleszthetik szókincsét és az az idegen nyelv tanulására is pozitív hatással lehet – olvasható az NMHH közleményében.
– MTI –