Frissítve:

Még olcsóbbá válhat az Agrár Széchenyi Kártya

A mezőgazdasági vállalkozások az Agrár Széchenyi Kártyát 4 százalék kamattámogatás mellett vehetik igénybe. A nyár óta megemelt állami kamattámogatás hatására a korábbinál is olcsóbbá vált likviditási hitelkonstrukció feltételeit a bankok igyekeznek még tovább javítani, mert a mezőgazdasági vállalkozások többnyire jó adósnak számítanak. Az Agrár Széchenyi Kártyából 42 százalékos piaci részesedéssel rendelkező OTP Bank például kedvezményt ad a számlavezetés első éves díjából.

Banki várakozások szerint a korábbinál több mezőgazdasági termelő számára teszi a likviditáskezelés megfizethető eszközévé az Agrár Széchenyi Kártyát a július közepe óta 2-ről 4 százalékra emelkedett állami kamattámogatás, és nagyobb ütemben bővülhet a szeptemberi adatok szerint az agárszektorban eddig kihelyezett 6 milliárd forintra rúgó hitelösszeg is. A kártyaszám és a kihelyezett hitelösszeg növekedésének is van még tere, miután a mezőgazdaság finanszírozási szükségletét éves szinten 950-1050 milliárd forintra becsülik banki körökben. Jelentős tartalékokat rejt az átlagos hitelösszeg emelkedése is, amely a jelenlegi 6 millió forintos szintjével még nem éri el a hagyományos Széchenyi Kártya összegét.

A likviditási hitel feltételeit tovább javítják a bankok, miután a gazdálkodók, a földalapú támogatásoknak is köszönhető stabil bevételi forrásaik révén jó adósnak számítanak. „A Széchenyi Kártya Program keretében 2011 szeptemberétől igényelhető, kifejezetten a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozások igényeire szabott Agrár Széchenyi Kártya tapasztalataink szerint főként a dél-alföldi és az észak-dunántúli régió agrárgazdálkodói körében népszerű, a konstrukcióhoz kapcsolódó hitelek 61 százalékát ugyanis idén ebben a két régióban helyezte ki az OTP Bank.”- emelte ki Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója. Az Agrár Széchenyi Kártyák darabszámát tekintve 42 százalékos piaci részesedéssel rendelkező OTP Bank a likviditási hitelkonstrukció legnagyobb hányadát, mintegy ötödét Hajdú-Bihar megyében helyezte ki, ahol a gazdák átlagosan 5 millió forintos folyószámla-hitelkerettel rendelkeznek. Jóval magasabb, 7-7,5 millió forint közötti átlagos folyószámla-hitelkerettel finanszírozzák gazdaságukat a vállalkozók Veszprém, Baranya és Pest megyében, a bank adatai szerint.

Az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel igénybe vett hitelösszege után a november hónapra érvényes mérték szerint évi 4,39 százalék kamatot és kamatszerűen fizetendő járulékot számol fel az OTP Bank, ehhez azonban további kedvezményeket is kapcsol. „A vállalkozások most a folyószámlahitelhez kapcsolódó első évi számlavezetési havidíj egy részét is megtakaríthatják”, mondta Csonka Tibor. Február végéig ugyanis az OTP Bank a hitelszerződés megkötésének hónapjától kezdve 8 hónapon keresztül nem számít fel számlavezetési havidíjat azon vállalkozásoknak, amelyek az Agrár Széchenyi Kártya hitelszerződés megkötéséhez kapcsolódóan új pénzforgalmi számlát nyitnak.

Az állami támogatás mellett a konstrukció további előnye, emelték ki a banknál, hogy nincs kötött hitelcél, így az összeg szabadon felhasználható és segítséget nyújthat váratlan kiadások fedezésére is. A folyószámlahitel visszafizetett összegét pedig a futamidőn belül bármikor újra fel lehet használni. A hitelkeretet minimum 500 ezer, maximum 25 millió forint összegben lehet felvenni az OTP Banknál, legfeljebb egy évre, ugyanakkor a hitelkeret az ügyfél gazdálkodásának felülvizsgálatát követően, újabb pozitív hitelbírálati döntés esetén meghosszabbítható. Igénybevételét segíti az is, hogy 15 millió forint hitelösszegig nincs szükség tárgyi fedezetre, biztosítékként elegendő a többségi cégtulajdonos és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) készfizető kezességvállalása.


hiba beküldése

Címkék:


További hírek a Miskolc kategóriából
Miskolcon és környékén futottak
Miskolc - Az elmúlt hét végén Miskolc (az Egyetemváros), valamint a Bükk (Csókás) volt a házigazdája a [...] tovább »
„Végig magas volt a vérnyomásom. Hiányzik ez nekem?”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 19. fordulójában négy mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
Radiátor, ami „öltözteti” a falakat Miskolcon
Miskolc - Ne csak fűtsön, díszítsen is – vallja a Beta­therm vezetése. tovább »
Nézőpont: Vidéki történet
Azt hiszi valaki is, mindez érdekes volt? A hitelezésben nincs ilyen rubrika, hogy boldogulnia kell városunknak. Kiss [...] tovább »
Önkormányzat 2014 – Kilenc szavazólapot találtak egy Tiszakeszi szavazófülkében
Miskolc, 2014. október 12., vasárnap (MTI) - Kilenc szavazólapot talált a választási bizottság egyik tagja a [...] tovább »
Háromnapos ellenőrzést tartanak a rendőrök a borsodi utakon
Miskolc, 2014. október 7., kedd (MTI) - Háromnapos ellenőrzést tartanak a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megye [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vegyész RC: Most nem szeretnének pontot adni
Kazincbarcika - Vasárnap 18 órától a szolnokiakat fogadja a Vegyész RC a férfi röplabda NB I-ben. tovább »
Fűti a bizonyítási vágy a DVTK-Vénuszt
Miskolc - A női futsal NB I 10. fordulójában a DVTK-Vénusz hazai pályán fogadja a Göcsej SK Sport36 csapatát [...] tovább »
A Nyíregyháza érkezik a Cigándra
Cigánd - A labdarúgó NB II 19. fordulójában a Cigánd SE hazai pályán fogadja a Nyíregyháza Spartacus FC [...] tovább »
Az ökölvívó Mikulás Kupa eredményei
Debrecen - A DVSC és az Észak-alföldi Tornádó ökölvívó régió szervezésében 2016 esztendejét (bár még egy [...] tovább »
Lovas vk – Koos de Ronde nyerte a rangsoroló versenyt
Budapest - A holland Koos de Ronde nyerte a Papp László Sportarénában zajló lovas világkupa szombat éjszakába [...] tovább »
Videók: A lelátói különmeccset is a Videoton nyerte
Debrecen - Bár a beléptetés miatt csak késve érkeztek a székesfehérvári ultrák a szombati Loki elleni meccsre, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása