Frissítve:

Megkezdődhet a Gomba felújítása

Megkezdődhet a Gomba felújítása
Újbuda Önkormányzata aláírta a nyertes kivitelező céggel a megállapodást, így napokon¬ belül megkezdődik a Gomba felújítása.

A felújítási munkálatok napokon belül megkezdődnek, amelyek némi változást is hoznak a lakók életébe. Az átépítés az úgynevezett hátsó cikkelynél kezdődik, ahol jelenleg a BKV-jegypénztár működik, így az egy új helyszínre költözik. A tervek szerint a héten egy kimondottan erre a célra átalakított konténerbe helyezik át a bérletpénztárt – ugyancsak a Móricz Zsigmond körtérre. A pontos, precízen kivitelezett ütemezés betartását nehezíti, hogy a Gomba területén több olyan építmény, trafó illetve kábel található, amely a főváros, a BKK, illetve a DBR Metró tulajdonát képezi. Bár az érintett felek ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy ezeket az akadályokat időben elhárítják, ez mostanáig még nem történt meg.

– Reméljük, senki nem gördít elénk akadályokat, és nyár végén – az európai uniós támogatásban foglaltak szerint – át tudjuk adni a megújult épületet határidőre – fogalmazott az aláírás után Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

hiba beküldése



További hírek a Újbuda kategóriából
Hétvégente Combino is jár az 1-es villamos vonalán
Mivel a 4-es és 6-os vonalon hétvégén nincs szükség valamennyi Combino szerelvényre, azokat december [...] tovább »
Jövő nyáron indul a 3-as metró felújítása
■ Jövő júniusban kezdődhet el a 3-as metróvonal felújítása a déli szakaszon, már tart a [...] tovább »
Még egy évig lehet fizetni a régi húszezresekkel
A Magyar Nemzeti Bank egy évvel, 2017. december 31-ig meghosszabbítja a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer [...] tovább »
Nemcsak társadalmi haszna van az önkéntességnek
Önkéntesek festették ki az őrmezei Kossuth Lajos Gyermekotthon szobáinak falát. Az önzetlen segítők [...] tovább »
Idén is jár a Mikulástroli az adventi időszakban
Tavalyhoz hasonlóan idén is jár a Mikulástroli a karácsonyt megelőző ünnepi időszakban Budapesten. tovább »
Óvodai KRESZ-tanpálya Őrmezőn
Idén már a második óvodai KRESZ-tanpálya is elkészült a XI. kerületben. A korábban épült Bikás parki és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nem mondanak le az újabb bravúrról
Nyíregyháza - A Sunshine-NyíKSE a Hepp-kupában a Vasas Akadémia ellen mérkőzik szerda este, hazai pályán. tovább »
Curling Eb – Súlyos magyar vereség a nőknél
Budapest/St. Gallen - A magyar női válogatott súlyos, 13-1-es vereséget szenvedett Svédországtól a St. Gallen-i [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Keller a csapatkapitány, a kijutás a cél
Kecskemét - Az eddigi évek munkája alapján Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a fehérvári Keller Ákost [...] tovább »
Fucsovics Márton Indiában kezdi a 2018-as szezont
Budapest, Nyíregyháza - Az újévkor rajtoló indiai tornán kezdi meg a 2018-as szezont Fucsovics Márton, a [...] tovább »
Curling Eb – Túlórában győztek a magyar férfiak
Budapest/St. Gallen - A magyar férfiválogatott 8-7-re nyert a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság B [...] tovább »
Svájcból érkezett az első nevezés
Nyíregyháza - Ismét rangos lesz a Kelet-Magyarország-Eissmann Hungária nemzetközi pénzdíjas teremlabdarúgó torna. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása